Vitézy Dávid a Déli Körvasút miatt közlekedési káosztól félti Budapestet

Föld S. Péter 2024. június 20. 07:30 2024. jún. 20. 07:30

Bár a kampány véget ért, Vitézy Dávid nem áll le. A sokat vitatott, a környéken élők számára már most elviselhetetlen zajjal, porral és rezgésekkel járó Déli Körvasút beruházás egyik legfőbb lobbistája ezúttal nemcsak egykori riválisának, Karácsony Gergelynek ment neki, hanem Lázár Jánost is kiosztotta, amiért a miniszter – engedve a környéken élők követelésének – leállította az éjszakai és hétvégi munkavégzést. Vitézy szerint azonban nem ez a budapestiek érdeke, hanem az, hogy a kivitelező éjszaka és hétvégenként is dolgozhasson, mert ezzel rövidebb ideig tarthat a főváros több más területét is érintő közlekedési káosz.

Vitézy továbbra is nagyvonalúan átsiklik azon, hogy a jogerős környezetvédelmi engedéllyel még mindig nem rendelkező beruházás nem csak az általa említett elővárosi közlekedés fejlesztését célozza. Van egy másik, ugyancsak nem elhanyagolható szempont is, mégpedig az, hogy az európai teherforgalom egy jelentős hányadát ezen a sűrűn lakott budapesti területen kívánják keresztülvezetni. Ezért van szükség arra, hogy az eddigi két sínpárt három, illetve helyenként négyre bővítsék. Ha tényleg csak az elővárosi közlekedés fejlesztése lenne a cél, ahhoz elegendő lenne a már meglévő két sínpár korszerűsítése.

Vitézy most sajátos okfejtéssel közelít témához. Mint a Facebookon írja, továbbra is úgy gondolja, hogy az elővárosi vonatok sűrítése fontos közlekedéspolitikai cél, ugyanakkor nagyon nem mindegy, mekkora zavart okoz a városnak a kivitelezés. „Még csak most kezdődik a nyári szünet, de már most látszik, hogy óriási káosz készül az iskolakezdésre, ha Lázár János építési és közlekedési miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester sürgősen nem állapodnak meg a Déli Körvasút éjszakai és hétvégi munkavégzéséről” – írja a magát zöld pártként meghatározó LMP főpolgármester-jelöltjeként a politikába is belekóstoló Vitézy. 

Azt elismeri, hogy „a Hamzsabégi út mentén élők joggal és méltányolható okból tették szóvá a nagy zajjal járó éjjeli munkavégzést még tavasszal, ami után Lázár Jánossal egyeztettek, aki korlátozta az ilyen munkákat.” Ugyanakkor nehezményezi, hogy a miniszter május 24-én azonnali hatállyal leállította a budai oldalon tervezett valamennyi hétköznap esti, éjszakai (20:00 – 06:00 között) és hétvégi munkavégzést. Márpedig, legalábbis Vitézy állítása szerint, „a villamos felsővezetékek áthelyezése, a közúti sávok újrafestése, pótlóbusz-megállók építése és sok más munka van, amit a forgalom zavarása nélkül csak éjjel lehet és szokás végezni.” 

Miután Lázár János ezt is megtiltotta, és június 12-én elutasította a zaj nélküli éjjeli vagy hétvégi munkákra vonatkozó engedélykérelmet, Vitézy úgy látja, hogy emiatt az eddig a nyári szünetben elvégezni tervezett munkák is az őszi hónapokra csúsznak, „óriási korlátozásokat hozva Dél-Budán mind az autóval, mind a villamossal közlekedők számára.”

Hogy miért döntött így Lázár, Vitézynek arra is van magyarázata. „Talán ennyire tart a Déli Körvasút ellen tiltakozók haragjától, vagy esetleg azt szeretné, hogy minél nagyobb közlekedési káosz legyen ősszel Budapesten”. 

Mi lennénk az utolsók, akik megvédenénk Lázárt – ha akarja és tudja, védje meg magát Vitézyvel szemben – de nem gondolnánk, hogy félne az újbudaiak haragjától, mint ahogy az sem igazán életszerű, hogy azt szeretné, minél nagyobb közlekedési káosz legyen Budapesten.

Lázár János nem az itt élők haragjától fél, hanem csupán arra törekszik, hogy legalább ígéretei egy részét betartsa. Márpedig, miután kora tavasszal a környéken lakókat képviselő civilekkel találkozott, majd személyesen is meggyőződött arról, hogy az éjszakai és hétvégi munkavégzés elviselhetetlen zajokkal jár, érthető, ha úgy rendelkezett, hogy ezekben az időszakokban nem engedélyezi azt.

Ezt kéri számon most a miniszteren Vitézy Dávid, aki nem tudni, hogy kinél akar ezzel jó pontokat szerezni. Azt maga is elismeri, hogy a Mészáros Lőrinc V-Híd Zrt. cége által jelen állás szerint 350 milliárd forint értékben végzett építkezés nemcsak a környéken élőknek, hanem – a villamosközlekedés korlátozása miatt – a főváros más területein is közlekedési káoszt okoz. Ezt lehet a Lázár Jánost is foglalkoztató kormány nyakába varrni, ám emiatt a főpolgármester-választáson az őt legyőző Karácsony Gergelyt hibáztatni meglehetősen ízléstelen.

Vitézy eltévesztette a házszámot: ebben az ügyben neki nem Lázárt és Karácsonyt kellene kérdeznie, hanem Orbán Viktort. A miniszterelnök tudna ugyanis válaszolni arra, hogy miért ragaszkodik annyira ehhez az értelmetlen beruházáshoz, hiszen csak azért képes volt azt katonai létesítménnyé átminősíteni, hogy jogerős építési engedély nélkül is megkezdődhessen a méregdrága építkezés.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom