Zentai Péter: az Európai Unió széteshet, de kitart a NATO mellett az orosz agresszióval szemben

HírKlikk 2024. október 24. 07:25 2024. okt. 24. 07:25

Korunk már Hitler óta ismert propaganda-módszerei, a jelszavak állandó, ismételt sulykolása sokakat tud megtéveszteni – mondta a KlikkTV Tíz című műsorában Zentai Péter újságíró. Szerinte az embereket nem annyira érdeklik a tények, általában nem látnak át a hazugságon, hogy félrevezetik őket. Hat rájuk viszont, amikor állandóan azt hallják, milyen sikeres az őket kormányzó rendszer.

A fiatalabb nemzedékek, történelmi tapasztalatok híján, nem tudják értelmezni, ha például Kamala Harris, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje fasisztának nevezi ellenfelét, a republikánus Donald Trumpot, aki pedig láthatón autokrata rendszert szeretne kiépíteni. Zentai úgy vélte, az Európai Unió a kialakuló világhelyzetben szét fog esni, de Nyugat-Európa – annak populista pártjait is beleértve – ki fog tartani a NATO mellett és nem hagyja az orosz agresszió elől sorsára a balti államokat, a finneket, vagy a lengyeleket. 

Az újságíró szerint a jelenlegi világhelyzet, amelyben az emberiség technológiai lehetőségei példátlan mértékben kiszélesedtek, egyaránt vezethet még szélesebb körű háborúhoz – vagy a feszültségek tárgyalásos megoldásához is. A demokráciák, amelyek lényegéhez tartozik, hogy lassan, a nézeteket ütköztetve és kompromisszumot keresve hozzák meg döntéseiket, feltörekvő, önkényuralmon alapuló országokkal állnak szemben. 

Kína gazdaságilag és katonailag is ma sokkal gyorsabban fejlődik, mint az Egyesült Államok. Oroszország, gazdasági elmaradottsága ellenére, agresszíven próbál terjeszkedni, és vannak támogatói, mint Irán, vagy Észak-Korea. Propagandájuk, amely azt hirdeti, hogy az ilyen rendszerek hatékonyabbak, mint a demokráciák, hatásos azért is, mert mind az amerikai, mind a nyugat-európai demokráciák követtek el hibákat – így például Dél-Európában is elterjedt a korrupció, az uniós pénzek ellopása. Ez is megkönnyíti populista, szélsőjobb pártok sikerét, amelyekhez (még) nem tapad korrupció és amelyek mindig sikerrel építhetnek a nacionalizmusra az európai összefogás helyett.

Korunk már Hitler óta ismert propaganda-módszerei, jelszavak állandó, ismételt sulykolása sokakat tud megtéveszteni. Az embereket nem annyira érdeklik a tények, általában nem látnak át a hazugságon, hogy félrevezetik őket. Hat rájuk viszont, amikor állandóan azt hallják, milyen sikeres az őket kormányzó rendszer. Amint viszont Magyar Péter fellépésének példája mutatja: ha hiteles személy ébreszti rá az embereket az autokrata maffiarendszer hazugságaira, sikerrel járhat.

Zentai felhívta a figyelmet arra, hogy Olaszországban már két éve működik olyan kormány, amelynek nézetei igencsak közel állnak Orbán Viktoréhoz, az mégis kiáll az EU és a NATO mellett, amint az immár a szélsőjobb bevonásával működő holland kormány is. Így attól nem kell tartani, hogy a nyugati demokráciák cserben hagynák Európának az orosz agresszióval szembesülő keleti államait. Az viszont nyílt kérdés, hogy ha Donald Trump ismét hatalomra kerül, megszünteti-e Ukrajna támogatását és megalkuszik-e Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

A KlikkTV TÍZ című műsora ide kattintva nézhető meg.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom