Zűrös ügyek állhatnak a fideszes polgármester lemondása mögött

HírKlikk 2020. július 2. 14:35 2020. júl. 2. 14:35

A pályázatomban rendet és környezetvédelmet ígértem, valamint azt, hogy nem engedek egyetlen forintot sem ellopni – nyilatkozta a 24.hu-nak Havasy Tamás, akinek a portál információi szerint komoly szerepe van abban, hogy lemondott posztjáról Szomorú Szilárd, Balatonszemes fideszes polgármestere.

Havasy május 29-éig a Szemesért Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője volt, amikor is Szomorú megszüntette jogviszonyát „vétkes kötelességszegés” miatt. Havasy állítólag összekülönbözött egy gépkezelővel, és a vita tettlegességig fajult, ez is közrejátszott távozásában. Ráadásul Havasy azt állítja, egy általa jogtalannak vélt kifizetés miatt, a polgármesterrel is konfliktusa támadt. Az eset után kerestük Szomorú Szilárdot, de ő nem válaszolt levelünkre.

Havasy azt mondja, hogy „amíg eljöttem, 2,5 millió forintot kellett kifizetnem jogtalanul különböző dolgokra, polgármesteri utasításra".

A kirúgása után, júniusban, sorra jelentette a különböző hatóságoknak azokat az eseteket, amiknél szerinte jogsértések történtek. Ezek egy része visszanyúlik az előző ciklusba, egy része viszont Szomorú Szilárdot is érinti. 

A Fidesz Szomorú Szilárd távozását próbálja rövidre zárni, és elintézni annyival, hogy az egy ellenzéki akció következménye. Nyilvánvalóan látszott és most is látszódik, hogy ez egy felülről, ellenzéki oldalról tudatosan felépített lejáratási kampány része. Nem arról szólt, hogy kinek van igaza vagy sem, hanem arról, hogy az ellenzék a mai napig megragad minden lehetőséget arra, hogy a nemzeti, polgári kormányt támadja – írta a Balatonszemesi Fidesz 

Forrás: 24.hu