A Fradi edzője szerint voltak olyan fázisai a meccsnek, amikor nagyon jól futballoztak, így megérdemelt a sikerük

HírKlikk 2024. október 25. 06:45 2024. okt. 25. 06:45

A Ferencváros és a Nice vezetőedzője szerint is megérdemelt győzelmet aratott csütörtökön a magyar bajnok a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában.

„Voltak olyan fázisai a meccsnek, amikor nagyon jól futballoztunk, így egyértelműen megérdemelt a sikerünk. Összességében mégis nehezebbé tettük magunk számára a találkozót, mert nagy helyzeteket hagytunk ki, így végig nyitott maradt az összecsapás. Ettől függetlenül nagyon örülök az eredménynek" – mondta az MTI érdeklődésére Pascal Jansen, a zöld-fehérek holland mestere az 1-0-ra megnyert mérkőzés után.

A szakember kifejtette, hogy a mutatott teljesítmény sok tényező együttes kombinációja. A játékosoknak gratulált és arra hívta fel a figyelmüket, hogy a kemény munka mindig megtérül, ahogy most is történt.

„A játékosok betartották a taktikai utasításokat, túltöltöttük a játéktér közepét. Azt kértem, legyünk bátrak, elöl pedig nagy szerepe volt Vargának és Traorénak, hogy a támadó harmadban tudtuk tartani a labdát és veszélyes szituációkat alakítottunk ki. Korábban is volt már jó produkciója a csapatnak, de ma minőségi ellenféllel szemben is látszódtak azok az elemek, amelyek tükrözik a filozófiámat labdával és labda nélkül is" - fogalmazott Jansen, aki szerint így is szoros meccs volt, úgyhogy bőven "van hely a fejlődésre".

A francia riválisról szólva kifejtette, pontosan azt nyújtotta, amire számított a megnézett öt korábbi meccse alapján. Fizikálisan erősnek nevezte a nizzaiakat, de találtak gyenge pontokat, ezeket próbálták kihasználni.

„Mind eredményben, mind játékban elmaradtunk a várakozástól, az első félidőben nyújtott produkcióval különösen nem voltam elégedett. Tapasztalok ugyan javulást, de még messze vagyunk az elvárt eredményektől és játéktól is" – mondta csalódottan Franck Haise, a Nice mestere, aki elismerte, a magyar bajnok „jóval jobb volt", de ezúttal saját csapata nagyon messze volt attól, amire képes.

A trénert különösen zavarta, hogy rögzített helyzetekből nagyon sokat veszélyeztetett a Ferencváros, illetve elárulta, nem ilyen meccsre számítottak.

„Ennél többre van szükség a nemzetközi porondon. A hatékonyság hiányzik a játékunkból, továbbá nagyobb agresszivitásra, határozottságra és elszántságra lenne szükség" – zárta gondolatait Haise.

A Ferencváros a két hét múlva sorra kerülő negyedik körben a pont nélkül álló ukrán Dinamo Kijev vendége lesz Hamburgban.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom