Birkózó-vb - Lőrincz Viktor ezüstérmes 87 kilóban

HírKlikk 2019. szeptember 16. 18:26 2019. szept. 16. 18:26

Lőrincz Viktor ezüstérmet nyert hétfőn a kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon.

 A Budapest Honvéd 2017-es Európa-bajnoka vasárnap türkmén, kirgiz és kínai, majd üzbég rivális legyőzésével szerzett tokiói kvótát és jutott döntőbe, melyben Zsan Belenyukkal, a riói játékok ezüstérmesével, a 2015-ös vb és az idei Eb győztesével találkozott. A két birkózó versenyen csak egyszer, éppen négy éve, a Las Vegas-i világbajnokságon mérkőzött egymással. Akkor Belenyuk szoros meccsen nyert, és most is kiélezett csatára volt kilátás.

Lőrincz vasárnap este még nem tudta megmondani, mi lesz a taktika a ruandai édesapától született ukrán ellen. A látottak alapján úgy tűnt, nem bánná, ha őt küldenék le először passzivitásért. Viszont Belenyuk is éppen ezt akarhatta, legalábbis erre utalt, hogy az első egy-másfél percben nagyon óvatosan bántak egymással az egyébként kőkemény birkózók. A bírók számára sem lehetett könnyű eldönteni, ki a passzívabb, végül úgy határoztak, inkább Lőrincz. Az egy pont így az ukráné lett (0-1), fentről próbálkozhatott.

Belenyuk pörgetése nagyon erős, ezúttal is jól összefogta riválisát, aki azonban két alkalommal is egészen bravúrosan védte az indításait, és nem engedte átbillenteni magát. A szünetig más izgalom már nem történt, majd azt követően sem, csak a menetrendszerű visszaintés törte meg az állóháborút.

Lőrincz Viktor ekkor - később szerzett ponttal - 1-1-es előnybe került, és lentről próbálkozhatott, ám nem tudta megingatni Belenyukot. Még két perc volt hátra, az ukrán pedig nagyobb fokozatra kapcsolt. Az állóharc folytatódott, ám érezhetően a korábbinál sokkal keményebben feszült egymásnak mindkét birkózó. Az ukrán ment előre,  fáradozásait a bírók értékelték, egy perccel a vége előtt megintették a szerintük passzív magyart (1-2), aki ezek után hiába tett meg mindent, nem tudta kibillenteni az újból védekező "üzemmódba" kapcsolt Belenyukot, és végül ezüstéremmel zárt.    

A finálé után nagyon csalódott Lőrincz Viktor így is karrierje legjobb vb-eredményét érte el, korábban, 2013-ban és 2014-ben egyaránt bronzérmes volt. Egyúttal az övé a magyar küldöttség második dobogós helye a kazah fővárosban, miután vasárnap Korpási Bálint bronzérmet nyert az olimpiai műsorán nem szereplő 72 kilogrammos súlycsoportban.

"Nehéz most értékelni a meccset, nagyon friss még az élmény. Eredetileg azt szerettem volna, hogy őt küldjék le először, és a visszaintést követően rámegyek és őt intetem meg újra, de sajnos nem így alakult. A védekezés nagyon jól ment, amikor én voltam felül akkor viszont kétszer tudtam ráfogni és már fel is állítottak, szerintem túl gyorsan. A második intésem is gyorsan jött ezek után, a végén pedig már hiába mentem. Akkor már be tudtam tenni a kezem, egy pillanatra ki is billent, de nem hiába vannak ilyen eredményei, klasszis birkózó. Holnap jobban fogok örülni ennek az eredménynek, jövőre az olimpián, egy jó felkészülést követően pedig hiszem, hogy már le fogom győzni" - mondta a döntő után Lőrincz.

Kedden biztosan újabb magyar érem születik, mivel Viktor bátyja, Tamás a 77 kilósok fináléjában lesz érdekelt. Torba Erik a 60 kg-os súlycsoportban a vigaszágon folytatja majd, míg a nőknél Dénes Mercédesz (53 kg) lesz az egyedüli magyar.

Forrás: MTI/Hírklikk