Cselgáncs-vk – Tóth Krisztián ezüstérmes

HírKlikk 2021. április 3. 18:10 2021. ápr. 3. 18:10

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián ezüstérmet nyert a cselgáncsozók antalyai Grand Slam-viadalának szombati zárónapján.

Az MTK vb-ezüstérmes versenyzője a döntőig vezető úton a hazai Recep Ciment simán verte, ezt követően azonban alaposan megizzadt: az üzbég Dzsandrejev és a cseh Klammert ellen intésért járó aranyponttal nyert, majd az elődöntőben ugyancsak a hosszabbításban, vazarival szerezte meg a győzelmet a török Mihael Zgankkal szemben.

A fináléban Tóth a svéd Marcus Nymannal küzdött, és bár – ismét a hosszabbításban – a döntő akciót a magyar indította, nem tudta rendesen kihúzni a svéd lábát, Nyman pedig a hátára tolta a magyar dzsudóst.

A judoinfo.hu szaklap tájékoztatása szerint Tóth pályafutása során 23. alkalommal állhatott dobogóra World Tour-versenyen, Grand Slamen egy arany mellett harmadik ezüstjét szerezte.

A magyar dzsúdós teljesítményével a tokiói kvalifikációs ranglistán a nyolcadikról a harmadik helyre ugrott előre.

Ugyancsak szombaton a 90 kilogrammosoknál a Miskolci VSC tizenkilenc esztendős, junior és ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmese, Sáfrány Péter első meccsén vereséget szenvedett az algériaiak világbajnoki ezüstérmesétől, Abderrahman Benamaditől, míg a 100 kilósoknál Cirjenics Miklós második találkozóján kikapott az Európa-bajnok orosz Adam Adamjantól.

A cselgáncsozókra még három kiemelt olimpiai kvalifikációs verseny vár: a két hét múlva következő lisszaboni Európa-bajnokság, a májusi kazanyi Grand Slam, valamint a június hatodikán rajtoló budapesti világbajnokság.

Forrás: MTI/Hírklikk