Európa-bajnoki címét megvédve, aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
Címét megvédve, aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
Az egyéniben másodikként végző Szilágyi Áron, a vele együtt csapatban tavaly olimpiai ezüstérmes Szatmári András és Rabb Krisztián, valamint Iliász Nikolász alkotta együttes kiemeltként a negyeddöntőben kezdett, ahol visszafogott első kör után fordított és végül négy tussal nyert a georgiaiak ellen.
Az elődöntőben a semleges színekben szereplő oroszokkal kerültek szembe a magyarok, és ekkor már lényegesen kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtottak, nagyon könnyen – a végére 19 találatnyi különbséget kialakítva – győztek.
Az aranyért az esélyesebb franciákat kiejtő olaszokkal kellett megküzdeni. A döntő első három asszója magyar sikerrel zárult, Rabb Michele Gallót, Szilágyi Luca Curatolit, Szatmári Matteo Nerit verte meg.
A második kör 15-9-es magyar vezetésnél kezdődött, de itt jött egy megtorpanás, Szilágyi nem igazán találta a ritmust Gallóval szemben. Általában a pást közepén kapta a tusokat és az olasz vívó 17-17-nél egyenlített. A háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis azonban – aki szeptemberi Achilles-műtétje után csak május elején tért vissza a nemzetközi porondra – 5-9-re tudta menteni az asszót és kéttusos vezetéssel adta át a helyet Rabbnak.
Négy magyar részsiker következett, a Neri helyére beálló Pietro Torre sem tudott a mérkőzés menetén változtatni. A kilencedik párban Rabb és Curatoli állt egymással szemben.
Az olasz 40-30-ról sorozatban négy tust adott, közben kifordult a bokája, majd a fiatal magyar kardozó is eredményesen zárt le egy akciót. Aztán 42-35-nél Rabb videót kért Curatoli támadása után, mert ellenfele megtorpant, és a mérkőzésvezető meg is fordította az ítéletet, ráadásul a reklamáló olasznak piros lapot mutatott fel, ami újabb magyar pontot eredményezett.
Ezzel 44-35-re alakult az állás, pár pillanattal később pedig - 5-5-ös részeredménnyel – le is zárta a mérkőzést Rabb.
„Nagyszerű volt a srácokkal küzdeni mindegyik mérkőzésen. Úgy érzem, hogy egyre jobban vívtunk a nap folyamán. Küzdelmes első mérkőzésünk volt a negyeddöntőben a georgiaiak ellen, de szépen ki tudtunk abból vergődni, és az oroszokat már jó vívással vertük meg, az olaszok ellen meg – mint mindig – ki-ki csata után jöttünk le győztesként a pástról" – nyilatkozott az M4 Sport helyszíni stábjának Szilágyi Áron, aki hozzátette, úgy készült az Eb-re, hogy a csapat a fontosabb, úgy volt vele, hogy még nem is száz százalékos a lába, a csapatot szeretné segíteni a minél jobb eredmény elérése érdekében. „Aztán kijött egy jó egyéni vívás is, de nagyon örülök, hogy most aranyéremmel megyünk haza."
Rabb Krisztián megtisztelőnek nevezte, hogy övé a záró ember szerepköre, „pláne egy ilyen csapatban", és nagyon örül, hogy győzelemmel fejezték be az első világversenyt ebben a felállásban.
„Az eleje döcögős volt, meg kellett szoknom a pástot, de azt gondolom, hogy utána összeraktam magam és igazából a döntőben vívtam a legjobban. Legyen így mindig!" – mondta Szatmári András, aki egyéniben nem indult.
Iliász Nikolász úgy fogalmazott, hogy számára nagyon nagy öröm benne lenni ebben a válogatottban – amelyet a világ legjobbjának tart –, és bízik benne, ha lehetőséget kap, tovább fogja erősíteni a csapatot.
Egy éve Szilágyi, Rabb, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállításban győzött a magyar együttes.
A férfi kardozók a küldöttség ötödik érmét szerezték Genovában. Korábban egyéniben ezüstöt harcolt ki Szilágyi, illetve bronzot a tőröző Pásztor Flóra, a párbajtőröző Siklósi Gergely és a kardozó Battai Sugár.
Eredmények:
férfi kard, csapatverseny:
negyeddöntő:
Magyarország-Georgia 45-41
elődöntő:
Magyarország-Oroszország (semleges színekben) 45-26
Olaszország-Franciaország 45-42
a 3. helyért:
Oroszország-Franciaország 45-42
döntő:
Magyarország-Olaszország 45-35
Végeredmény:
férfi kard, csapatverseny, Európa-bajnok:
Magyarország (Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Iliász Nikolász)
2. Olaszország (Luca Curatoli, Michele Gallo, Matteo Neri, Pietro Torre)
3. Oroszország (Dmitrij Danyilenko, Pavel Graugyin, Anatolij Kosztenko, Kirill Tyuljukov)