Fucsovics elképesztő küzdelem után legyőzte Wawrinkát

HírKlikk 2021. február 10. 19:30 2021. feb. 10. 19:30

Fucsovics Márton három mérkőzéslabdát hárítva, legyőzte a háromszoros Grand Slam-bajnok svájci Stan Wawrinkát az ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójában.

A magyar Davis Kupa-válogatott vezére – aki a nyitókörben az ausztrál Marc Polmanst búcsúztatta – előzőleg úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy nagyon várja kettejük ötödik csatáját.

„Jó meccs lesz! Most fordul majd a kocka, és neki lesz inkább vesztenivalója. Nem félek a meccstől, sokkal jobban szeretek kiemelt játékosokkal játszani, mert jobb, ha őket nyomja az esélyesség terhe” – fejtette ki a találkozó előtt.

Az előző négy összecsapásból az ATP-rangsorban 55. Fucsovics egyet tudott megnyerni, 2018-ban Genfben, amikor végül megszerezte karrierje eddigi egyetlen tornagyőzelmét.

A 10 500 férőhelyes John Cain Arenában rendezett ötödik meccset a magyar játékos kezdte jobban, és 3:1-re elhúzott. A 35 éves olimpiai bajnok – aki 18. a világranglistán, de volt harmadik is – 4:4-nél utolérte őt, ám 5:5 után megint elbukta az adogatását, ami már a nyitószettjébe került.

A folytatásban a nyíregyházi teniszező – akit tavaly a szupersztár Roger Federer állított meg a melbourne-i nyolcaddöntőben – bátor ütésekkel 4:0-ra vezetett, és alig 33 perc alatt dupla játszmaelőnybe került.

Az Australian Open 2014-es bajnoka azonban nem adta fel, a harmadik felvonás elején rögtön brékelt, majd a különbséget tartva szépített. A negyedik szett a másodikhoz hasonlóan ismét simábban alakult, a svájci 4:0-ra, majd 5:1-re elhúzott, és szűk három óra elteltével kiegyenlített.

Jöhetett a döntő játszma, ebben Fucsovics 4:3-nál elvette riválisa adogatását, de nem tudta kiszerválni a mérkőzést. Wawrinka újra „feltámadt”, és rövidítésre mentette a szettet, amely ötödik játszmáról lévén szó, nem hét, hanem tíz nyert pontig tartott. A tie-breakben az ellenfél a védjegyének számító fonák egyenesekkel 6-1-re meglépett, majd 9-6 után három meccslabdát nem tudott kihasználni. A hajrá egyértelműen Fucsovicsé volt, aki megfordította az állást, és 3 óra 59 perc elteltével boldogan terült el a pályán.

„Két napja volt a 29. születésnapom, de most kilencvennek érzem magam, nagyon elfáradtam" – kezdte értékelését mosolyogva. „Hihetetlen buzdítást kaptam az itteni magyaroktól, emellett erős voltam mentálisan és fizikálisan is. Sokat vagyok a konditeremben, nagyszerű csapatom és erőnléti edzőm van, rengeteget tréningezünk, ennek az eredménye ez a siker. Ami Stant illeti, tudtam, hogy visszajön a harmadik szettben, nagyon kemény ellenfél és persze háromszoros Grand Slam-bajnok is”.

Fucsovics elárulta, hogy a melbourne-i a kedvenc GS-versenye:

„Kétszer nyolcaddöntőztem itt, és most is élvezem a pillanatot, no meg a napfényt, otthon ugyanis lezárások vannak, és esik a hó” – mondta.

Nem sokkal később kiderült, hogy a harmadik körben a kanadai Milos Raonic vár a magyar éljátékosra, aki 14. a világranglistán, de 2016-os wimbledoni döntője után harmadik is volt. A 30 éves szervakirály mindkét eddigi találkozójukat megnyerte, ezeket Stuttgartban vívták füvön, 2018-ban és 2019-ben.

Az MTI-nek adott nyilatkozatában Fucsovics elsőként arról beszélt, hogy a kedvezőtlen fordulatok ellenére, egy pillanatra sem engedte el a meccset.

„Megszoktam már, hogy a pályán nem mindig az történik, ami számomra a legideálisabb. Próbáltam koncentrált maradni, és sanszos, hogy ezért nyertem. Így, közvetlenül a meccs után, még nem tudok mélyebb elemzésbe belemenni, talán pár nap múlva okosabb leszek” – fejtette ki, majd rátért a következő erőpróbára: „Raonic nem jó ellenfél. Ha elkapja a szervát, nehéz vele boldogulni. Ha mindketten alulról szerválnánk, simán elverném, de ilyen szabályok szerint az eredménnyel meg kell várnunk a meccs végét” – tette hozzá tréfásan.

Fucsovics párosban várhatóan csütörtökön kezdi meg szereplését Balázs Attila oldalán.

Wawrinka elismerően nyilatkozott legyőzőjéről az AP hírügynökségnek:

„Jól küzdött, kemény játékos, megérdemelte a győzelmet. Ami engem illet, néha nyer az ember, néha veszít. A rövidítésben 6-1-nél egy kicsit elbizonytalanodtam, talán túlságosan jól akartam megjátszani a labdákat, nem teljesen készítettem elő az ütéseimet, és elkezdtem hibázni” – elemezte a történteket a svájci klasszis, aki az utolsó hét labdamenetben öt rontott ütést mutatott be. Összességében a neve mellé 73 ki nem kényszerített hiba került, amelyekből 43-at egyik erősségével, az egykezes fonákkal követett el.

Forrás: MTI