Gera szerint igazságtalan lett volna a vereség

HírKlikk 2020. november 16. 08:31 2020. nov. 16. 08:31

Gera Zoltán szerint igazságtalan lett volna, ha a magyar labdarúgó-válogatott nem szerez pontot vasárnap este a szerbek elleni, 1-1-re végződött Nemzetek Ligája mérkőzésen.

A játékosként 97-szeres válogatott Gera, az U21-es nemzeti csapat szövetségi edzője azért ült a kispadon, mert Marco Rossi szövetségi kapitány után segítője, az Izland ellen három napja meccselő Cosimo Inguscio pályaedző koronavírustesztje is pozitív lett.

„Gyorsan történtek az események, de nagyon örülök, hogy részese lehettem már az Izland elleni sikernek, illetve az utánpótlás-válogatottal is nyertünk. Boldog vagyok a lehetőség miatt, nagy élmény volt itt lenne a csapattal, bízom benne, hogy hogy pályafutásom során még hasonló jó eredmények várnak" – mondta a Puskás Arénában tartott sajtótájékoztatón a 41 éves szakember.

A szerbek elleni összecsapásról Gera Zoltán azt mondta, hogy az első félidőben jól játszott a csapat, dominált és helyzeteket alakított ki. „A félidőben azt beszéltük meg, hogy ugyanígy agresszívan kell játszanunk, hibára kell őket késztetünk. Ez az elején sikerült is, de ahogy telt-múlt az idő, egyre fáradtabb lett a csapat, de a szerbek ellen ez teljesen normális hiszen komoly játékerőt, minőséget képviselnek".

Gera Zoltán hozzátette: az utolsó 10-15 percre „szétszakadt" a pálya, mindkét gárda előtt adódtak lehetőségek, de igazságtalan lett volna, ha a szerbek nyerik meg az összecsapást, hiszen az utolsó néhány percet leszámítva, a magyar válogatott sokkal többet tett a sikerért. Megjegyezte, a játékosok csalódottak voltak a döntetlen miatt, de ezt az egy pontot meg kell becsülni.

Szalai Ádám hiányában ezúttal Nikolics Nemanja viselte a csapatkapitányi karszalagot, a szerbiai születésű támadó Kalmár Zsoltnak egy remek gólpasszt osztott ki. „Fantasztikus érzés volt, hogy én lehettem a csapatkapitány, ráadásul Szerbia ellen, van ebben valami sorszerű. Sajnálom, hogy nem nyertünk, megérdemeltük volna a három pontot. Négy-öt stabil játékos hiányában is meg tudtuk mutatni, hogy csapatként nem kell félnünk senkitől".

A fehérvári támadó hozzátette, hogy győzelemre készülnek a törökök ellen, nagyon bízik a csapatban, amelyben óriási potenciál van.

A szerbeket irányító Aleksandar Jankovic elmondta: csapatuk számára ez egyfajta próbatétel volt a skótokkal szembeni Európa-bajnoki pótselejtezős kudarcot követően, helyre kellett rázódnia az együttesnek és győzniük ugyan nem sikerült, összességében elégedettek lehetnek. Az oroszok elleni összecsapásról megjegyezte: még mindig „nyalogatják a sebeiket", de a mérkőzésig hátra levő három napban a lehető legjobban fel fognak készülni, úgy, ahogy egy válogatottnak illik.

A magyar együttes ezzel a döntetlennel biztosította bennmaradását a második osztályban és pontszámban utolérte a kvartettben éllovas oroszokat.

A magyar válogatott a szerdai záró fordulóban Törökországot fogadja a Puskás Arénában és még a feljutást jelentő első helyet is megszerezheti.

Forrás: MTI