Kajak-kenu vb - Aranyérmes a női kenu négyes 500 méteren
A Kiss Ágnes, Nagy Bianka, Opavszky Réka, Csorba Zsófia összeállítású kenu négyes aranyérmet szerzett vasárnap 500 méteren a milánói kajak-kenu világbajnokságon.
A magyar versenyzők nagyszerűen szerepeltek a vasárnap délelőtti, esőázta döntős program során a milánói kajak-kenu világbajnokságon, két arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szereztek.
A zárónap délelőtt hét futamot rendeztek, ezek közül ötben volt magyar hajó.
A szakadó esőben elsőként a női C-1 200 méteren érdekelt Takács Kincső szállt vízre. A győriek rutinos, 31 éves, világ- és Európa-bajnok kenusa az előfutamok során egy második hellyel kezdett, második pályáján pedig némi szerencsével szerezte meg a döntőt erős harmadik pozícióban. A fináléban örömevezésre készült, mivel reálisan a dobogóra nem volt esélye a bombaerős mezőnyben, ott volt a kubai címvédő, Yarisleidis Cirilo Duboys, az Eb-győztes lengyel Dorota Borowska, az olimpiai bajnok kanadai Katie Vincent és az ukránok klasszisa, Ludmila Luzan.
A verseny aztán a papírformának megfelelően alakult, Luzan megnyerte negyedik aranyérmet is az Idroscalo-tavon, míg Takács - akárcsak tavaly, a párizsi olimpián, a nyolcadik helyen végzett.
Varga Ádám, a Ferencváros 25 éves, kétszeres olimpiai ezüstérmes versenyzője Európa-bajnoki címvédőként magabiztos előfutam-győzelemmel kezdett K-1 500-on, majd a középfutamát is megnyerte. Mivel idén a nemzetközi porondon még nem kapott ki ebben a számban, favoritként várta a döntőt, a racicei kontinensviadalon mögötte végződött spanyol Alex Graneri, a címvédő cseh Josef Dostal, a portugálok elnyűhetetlen menője, Pimenta és a németek olimpiai doczbajnoka, Tom Liebscher megalapítandó Lucz- férje-Lucz.
Varga jól kezdett, féltávnál orosz és spanyol riválisával szinte egyszerre, az élen haladt át, majd átvette a vezetést. A hajrához is elsőként érkezett, de aztán az 1-es pályán lapátoló Dostal – aki a tavalyi, 1000 méteren szintén a surranópályán tréfálta meg a magyarok olimpiáját – az utolsó métereken elé került és ha csak kilenc századmásodperccel is, de megelőzte. Vargának így ismét be kellett érnie az ezüstéremmel, azaz az első felnőtt világbajnoki címe még várat magára.
Az Atomerőmű SE friss Eb-bronzérmes egysége, a Kollár Kristóf, Juhász István kenus duó szombaton, a négyes tagjaként aranyérmet szerzett, C-2 500 méteren pedig az első öt-hat közötti kerülés volt a célja. Jól kezdtek, a legjobban azonban az orosz kettős, amely hamar kivált a mezőnyből és egy hajóval az ellenfelek előtt lapátolt. A magyarok negyedikként haladtak át 250 méternél, majd a táv második felében fokozták a tempót és a győztes orosz egység mögött, a kínaiakkal szinte egyszerre haladtak át a célvonalon. Az óra döntött, amely az ázsiaiaknak kedvezett, de a fiatal magyar páros így is sikert ért el az újabb harmadik helyével.
A júniusi Eb után összeült Kurucz Levente, Nádas Bence kajakos duó parádés versenyzéssel tette le a névjegyét az előfutamban, majd egy középfutamos harmadik hellyel lépett tovább a legjobb kilenc közé. A 9-es pályáról indultak a döntőben és szinte kirobbantak a rajtgépből. Középen jól kezdett a címvédő portugál Joao Ribeiro, Messias Baptista duó is – amely a pénteken, négyesben a magyarok előtt öt századmásodperccel diadalmaskodó egységnek is tagja volt –, valamint az olimpiai bajnok, friss Eb-győztes Jacob Schopf, Max Lemke német kettős is. A magyarok féltávnál a harmadik helyen voltak és aztán kihasználva, hogy a riválisok nem látják őket, egyre feljebb kapaszkodtak, s a végén fantasztikus győzelmet aratva, ők értek elsőként a célba.
Nádas tavaly, Párizsban Tótka Sándorral ezüstérmes volt ebben a számban, míg 2022-ben vb-t nyert Kopasz Bálinttal, ez pedig a harmadik vb-címe. Kurucz először lett felnőtt világbajnok.
A női kenu négyeseknek nem rendeztek előfutamokat, mivel összesen kilenc hajó nevezett, így a Kiss Ágnes, Nagy Bianka, Opavszky Réka, Csorba Zsófia összeállítású magyar egységnek is csak a döntőben kellett vízre szállnia először. A magyarok – a kedvező kedvező 8-as pályán – sokáig a címvédő kínaiakkal voltak nagy csatában, mögöttük másodikként értek féltávhoz, de aztán ritmust váltottak, faképnél hagyták a teljes mezőnyt és fölényes győzelmet arattak. Ebben a szakágban ez mindössze a második magyar világbajnoki cím Lakatos Zsanett és Takács Kincső 2014-es páros győzelme után.
AB döntős magyar egységek közül a Kiss Blanka, Lucz Anna kajakos duó nyert 500 méteren, ez összesítésben a 10. hely, míg Gazsó Alida Dóra harmadikként ért célba K-1 200 méteren, ezzel a 12. helyen zárta a vb-t. Előbbi számban a lengyel Martyna Klatté és Anna Pulawskáé, utóbbiban a kínai Vang Nané lett az aranyérem.
Az olaszországi viadal a 14 órakor kezdődő 5000 méteres döntőkkel zárul.