Kiütéses magyar győzelem az osztrák futsalválogatott ellen

HírKlikk 2024. október 5. 17:20 2024. okt. 5. 17:20

A magyar férfi futsalválogatott 11-0-ra nyert az osztrákok elleni felkészülési mérkőzésen szombaton a Haladás Sportkomplexumban.

A decemberi Eb-selejtezőre készülő futsalválogatott az előzetes várakozásoknak megfelelően, magabiztosan irányította a mérkőzést, Suscsák Máté révén már a 3. percben megszerezte a vezetést, és alig fél perc múlva Szabó Lajos duplázta meg az előnyt.

A következő magyar találatra sem kellett sokat várni, Fekete Márk bombázott távolról a hálóba, majd a 16. percben Suscsák szerzett labdát a félpályánál és egy remek szóló után 4-0-ra módosította az állást, pár másodperccel később pedig már mesterhármasnál járt.

Dróth Zoltán csapatkapitány aztán még a szünet előtt megszerezte a magyarok hatodik találatát.

A fordulás után is koncentráltak maradtak a magyar játékosok, Szabó ismét betalált, majd Szentes-Bíró Tamás is bevette a vendégek kapuját.

Az első felvonáshoz hasonlóan, megint Feketéé volt a félidő harmadik találata.

A kilenc gólos különbség egyértelműen elkeserítette az osztrákokat, egyre frusztráltabban próbáltak szépíteni, Gémesi Gergő azonban, ha kellett, fejjel is hárított. A hajrához közeledve, még Rafinha és Rutai Balázs is betalált.

Sergio Mullor szövetségi kapitány együttese vasárnap 13 órától még egyszer megmérkőzik az osztrákokkal a szombathelyi Haladás otthonában.

A magyarok az Eb-selejtezőben előbb a montenegrói, majd a szlovén válogatottal, jövőre pedig a norvégokkal csapnak össze.

Eredmény:

Magyarország-Ausztria 11-0 (6-0)

magyar gólszerzők: Suscsák (3., 16., 17.), Szabó (3., 25.), Fekete (8., 30.), Dróth (20.), Szentes-Bíró (26.), Rafinha (36.), Rutai (38.)

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom