Női kézilabda MK - sorozatban negyedszer a Ferencvárosé a trófea

HírKlikk 2025. március 2. 18:45 2025. márc. 2. 18:45

A címvédő Ferencváros nyerte a női kézilabda Magyar Kupát azzal, hogy a tatabányai négyes döntő vasárnapi fináléjában 23-23-as rendes játékidő után hétméteresekkel 2-1-re legyőzte a Bajnokok Ligája-aranyérmes Győrt.

A két zöld-fehér csapat játszotta az elmúlt három kupadöntőt: 2022-ben 26–22-es, egy évvel később 28–27-es, míg tavaly 25–23-as fővárosi siker született. A két klub egyformán 15 sikerrel büszkélkedhetett, a tét így az volt, melyik tudja begyűjteni a 16. elsőséget. A Győr – amely sorozatban 21. alkalommal jutott döntőbe a Magyar Kupában – saját csarnokától távol, 2021 májusa óta nem tudta legyőzni legnagyobb hazai riválisát tétmérkőzésen, ekkor hódította el legutóbb az MK-trófeát az ETO.

Az elődöntőben a fejét eltaláló lövés után néhány másodpercre eszméletét vesztő Janurik Kinga nem volt bevethető, az Európa-bajnoki bronzérmes kapust Szilágyi Diána pótolta a Ferencváros keretben, amelyből hiányzott Darija Dmitrijeva is.

Megtelt a tatabányai Multifunkciós Csarnok azzal együtt is, hogy a finálé után, 18 órától a labdarúgó NB I-ben is Ferencváros-Győri ETO találkozót rendeznek. Egyetértést a nézőtéren csak azok a percek hoztak, amíg a közönség együtt énekelte el a Himnuszt, hiszen az első másodperctől sajátjait űzte mindkét szurkolótábor.

A felfokozott hangulat a pályán is érezhető volt, kemény játékkal és igen magas színvonalú percekkel indult a BL-negyeddöntős együttesek összecsapása. Dione Housheer nyolc perc alatt négyszer vette be a címvédő kapuját, a Győr 5-2-re vezetett ekkor. Allan Heine, a Ferencváros vezetőedzője a rivális 7-3-as előnyénél időt kért, együttese azonban nem tudott közelebb kerülni.

A győri Sandra Toft jól védett, ennek is volt köszönhető, hogy a kisalföldiek 22 perc alatt 12-6-os előnyt alakítottak ki. A ferencvárosi kapuban az olimpiai ezüstérmes francia Laura Glauser teljesítménye is javult, ennek ellenére nem tudtak közeledni érdemben a fővárosiak, miközben a győri drukkerek a remeklő Toftot éltették. Az első félidő hajrájában – a győri hibákat kihasználva – átmenetileg közelebb zárkózott az FTC, a szünetre mégis ötgólos különbséggel vonulhattak a csapatok.

A pihenő utáni percekben megtorpant az ETO támadójátéka, miközben a Ferencváros szinte valamennyi támadásából betalált, 4-0-s sorozatával egy gólra zárkózott (15-14), időt is kért a győriek szakvezetője, Per Johansson.

A megszakítás után is maradt rohanó a játék, viszont a Győr tudta rendezni a védekezését, míg Housheer támadásban bizonyult tarthatatlannak: a 43. percre visszaállította ötgólos előnyét az ETO (20-15). Az utolsó tíz percbe lépve, négy találat volt a győri fór, ebben nagy szerepe volt annak, hogy Toft két ferencvárosi hétméterest is hárított. A támadójáték azonban akadozott a kisalföldieknél, az FTC két gólra csökkentette hátrányát (22-20). Az utolsó percet 23-22-ről kezdték meg a csapatok, a győri támadás nem sikerült, Angela Malestein egyenlített kilenc másodperccel a dudaszó előtt.

A rendes játékidő utolsó 15 és fél percében csak egy gólt kaptak a fővárosiak.

Így hétméteresek döntöttek a kupaelsőségről: a győriektől Housheer betalált, Győri-Lukács Viktória, Bruna de Paula, Kari Brattset és Kristina Jörgensen lövését viszont kivédte Glauser. A Ferencvárosból Emily Bölk és Klujber Katrin értékesítette a hétméteresét, Andrea Lekic és Malestein hetesét hárította Toft.

A találkozó legeredményesebbje Housheer 11-szer volt eredményes, Toft 16 lövést védett. A győztes Ferencváros legeredményesebbje az ötgólos Valerija Maszlova lett, Laura Glauser 19 lövést védett.

Forrás: MTI