Rangadót nyert a Szoboszlaival felálló Liverpool
A Szoboszlai Dominikkal felálló, listavezető Liverpool 2-0-ra legyőzte otthon a címvédő Manchester Cityt az angol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának vasárnapi rangadóján, ezzel kilenc pontra növelte az előnyét a második Arsenallal szemben, míg a City lemaradása 11 pontosra duzzadt.
A Pool sorozatban negyedik bajnoki meccsén diadalmaskodott, míg a Manchester City a Premier League-ben immár öt egymás utáni vereségnél jár.
Nagy lendülettel kezdtek Szoboszlaiék – a magyar válogatott csapatkapitányának is volt lövőhelyzete –, a hazai fölény pedig hamar góllá érett, a 12. percben Gakpo volt eredményes Szalah remek keresztpasszából. A folytatásban valamelyest ki tudott bontakozni a City, de a játék képe és a hivatalos statisztika alapján is sokkal jobb volt a Pool.
A második félidő valamivel kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, de összességében a Liverpool tűnt veszélyesebbnek, főleg úgy, hogy az idő előre haladtával Szoboszlaiék a biztos védekezésre és az abból indított ellentámadásokra rendezkedtek be. Egy ilyen akció végén tizenegyeshez jutott a hazai együttes, a büntetőt pedig Szalah értékesítette, s ezzel otthon is tartotta a három pontot Arne Slot vezetőedző együttese.
Szoboszlai végigjátszotta a mérkőzést, amelyen végig jó teljesítményt nyújtva segítette csapatát.
Premier League, 13. forduló:
Liverpool-Manchester City 2-0 (1-0)
korábban:
Chelsea-Aston Villa 3-0 (2-0)
Manchester United-Everton 4-0 (2-0)
Tottenham Hotspur-Fulham 1-1 (0-0)
szombaton játszották:
West Ham United-Arsenal 2-5 (2-5)
Wolverhampton Wanderers-Bournemouth 2-4 (1-3)
Brentford-Leicester City 4-1 (2-1)
Crystal Palace-Newcastle United 1-1 (0-0)
Nottingham Forest-Ipswich Town 1-0 (0-0)
pénteken játszották:
Brighton-Southampton 1-1 (1-0)
A tabella:
1. Liverpool FC 13 26- 8 34 pont
2. Arsenal 13 26-14 25
3. Chelsea 13 26-14 25
4. Brighton 13 22-17 23
5. Manchester City 13 22-19 23
6. Nottingham Forest 13 16-13 22
7. Tottenham Hotspur 13 28-14 20
8. Brentford 13 26-23 20
9. Manchester United 13 17-13 19
10. Fulham 13 18-18 19
11. Newcastle United 13 14-14 19
12. Aston Villa 13 19-22 19
13. Bournemouth 13 20-19 18
14. West Ham 13 17-24 15
15. Everton 13 10-21 11
16. Leicester City 13 16-27 10
17. Crystal Palace 13 11-18 9
18. Wolverhampton Wanderers 13 22-32 9
19. Ipswich Town 13 13-24 9
20. Southampton 13 10-25 5