Szilágyi Áron a címvédés kapujában bejutott a döntőbe

HírKlikk 2021. július 24. 13:25 2021. júl. 24. 13:25

A kétszeres címvédő Szilágyi Áron bejutott a döntőbe a férfi kardozók szombati egyéni versenyében a tokiói olimpián.

London és Rio de Janeiro bajnoka negyedik asszójában, a legjobb négy között nagy csatában, 15-13-ra verte a georgiai Sandro Bazadzét.

A magyar idő szerint 14.15 órakor kezdődő fináléban az olasz Luigi Samele lesz az ellenfele, aki a dél-koreai Kim Jung Hvan ellen 6-12-ről fordított 15-12-re.

A Vasas 31 esztendős vívója fölényes győzelmekkel menetelt az elődöntőig, riválisa nála jóval szorosabb mérkőzéseket vívott, de a negyeddöntőben a verseny egyik favoritját, a világranglista-vezető, világbajnoki címvédő dél-koreai Oh Szang Ukot búcsúztatta.

Estére a négy pástból már csak egy volt a küzdőtéren, így minden szempár az aktuális találkozóra szegeződhetett.

Szilágyi gyúrással és iskolázással hangolt az összecsapásra – amelyet Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is a lelátóról tekintett meg –, Bazadze pedig rögtön az elején bizonyította, hogy nem volt véletlen az Oh elleni sikere, ugyanis gyorsan 3-0-ra, majd 4-1-re ellépett. Ezután azonban a címvédő pillanatai következtek, az egyenlítést jelentő találatot egy nagy ordítással ünnepelte, majd 6-4-re már nála volt az előny. Miközben a zárt kapuk ellensúlyozására a csarnok több pontjáról is felhangzott a „Hajrá, Áron!", „Gyerünk, Áron" buzdítás a társaktól, a MOB képviselőitől vagy a magyar újságíróktól, a szünetre 8-5-ös Szilágyi-vezetés mellett került sor.

A pihenő után Bazadze magára talált, kiegyenlített, és a meccs végéig egészen szoros csata alakult ki a felek között. Többször is videózni kellett, a georgiai rengeteget reklamált, de a legvégén a magyar nyugodt tudott maradni, és az ő szempontjából a nap legnagyobb csatája után diadalittasan csaphatott a levegőbe: készülhet pályafutása harmadik olimpiai döntőjére.        

„13-13-nál dőlt el, hogy ki nyeri meg ezt a csatát. 14-13-nál már látszott, hogy indiszponált az ellenfelem, addig viszont nagyon kemény csörte volt, végig vért kellett verejtékezni – kezdte értékelését a magyar vívó. – Nyugodt tudtam maradni, szerintem ennek köszönhető, hogy a végén jó akciókkal tudtam előrukkolni."

Szilágyi azt mondta: nem nézi meg a másik elődöntőt, pihen, majd újra melegít a döntőre. Hozzátette: hallja a lelátóról jövő biztatást, még ha nincs is a nagy, megszokott morajlás, és nagyon jól is esik neki.  

Szilágy Áronon kívül eddig négy nagyszerű elődjének – Fuchs Jenőnek, Kárpáti Rudolfnak, a szovjet Viktor Krovopuszkovnak és a francia Jean-Francois Lamournak – sikerült megvédenie a címét férfi kardban, de egyéniben a triplázás még senkinek nem jött össze.

Közben kiderült, hogy az egyformán a 32 között kiesett Szatmári András a 21., Decsi Tamás pedig a 29. helyen zárta az egyéni versenyt.

Eredmények:
a 32 között:
Szilágyi Áron-José Quintero (venezuelai) 15-7
Max Hartung (német)-Decsi Tamás 15-8
Ali Pakdaman (iráni)-Szatmári András 15-12

a 16 között:
Szilágyi-Mojtaba Abedini (iráni) 15-7

negyeddöntő:
Szilágyi-Pakdaman 15-6
Sandro Bazadze (georgiai)-Oh Szang Uk (dél-koreai) 15-13
Kim Jung Hvan (dél-koreai)-Kamil Ibragimov (orosz) 15-14
Luigi Samele (olasz)-Enrico Berre' (olasz) 15-10

elődöntő:
Szilágyi-Bazadze 15-13
Samele-Kim 15-12

később:
bronzmérkőzés 13.20
döntő 14.15

Forrás: MTI