Világbajnok kenusok erősítik a sárkányhajó-vb-n induló magyar csapatot

HírKlikk 2024. október 24. 13:15 2024. okt. 24. 13:15

Többek között a világbajnok Adolf Balázs és Kövér Márton is erősíti majd a magyar csapatot a jövő csütörtöktől vasárnapig tartó ICF sárkányhajó-világbajnokságon, amelyre a Fülöp-szigeteken kerül sor.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapjának híre szerint az esemény extra téttel is rendelkezik, hiszen tízes hajóosztályban kvótát lehet szerezni a jövő évi, csengtui Világjátékokra. A sárkányhajó ezt megelőzően 2009-ben szerepelt a nem olimpiai sportágak legrangosabb versenyén, akkor még csak bemutató sportágként, most azonban a maratoni kajak és a kajakpóló mellett ez a szakág is teljes értékű helyet kapott a programban.

A válogatót követően, hazai részről a Römi Sárkányhajó Klub indulhat a vb-n, a csapat vezetője, Reményi Péter pedig Magyarország legjobb kenusaiból állította össze a gárdát: összesen 35 világbajnoki érem tulajdonosai, valamint további válogatott versenyzők készülnek a megmérettetésre.

A szabályok szerint a hajóban legalább négy nőnek kell lapátolnia, hozzájuk jön a hat férfi, plusz a dobos és a kormányos, illetve két tartalékot lehet nevezni. A magyar csapat: Kövér Márton, Korisánszky Dávid, Koczkás Dávid, Adolf Balázs, Fekete Ádám, Slihoczki Ádám, Csorba Zsófia, Horányi Dóra, Bragato Giada, Opavszky Réka, Reményi Gitta (dobos), Reményi Péter (kormányos), Süveges Lilla (tartalék), Forgó Christopher (tartalék).

„Összesen 12 kvótát osztanak ki a világbajnokságon a jövő évi Világjátékokra" – mondta Reményi Péter. „A három távon, 200, 500 és 2000 méteren elért eredmények alapján jön létre egy összesített rangsor, ami eldönti, hogy kik utazhatnak majd jövőre Kínába. Nekünk egyébként minél hosszabb a táv, annál jobb, szóval talán kétszáz méteren van a legkisebb esélyünk jó eredményt elérni, de minden tőlünk telhetőt megteszünk."

A vb-nek a Palawan tartományban található Puerta Princesa Baywalk ad otthont, a magyar csapat vasárnap kel útra.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom