A halállal manipulál a kormány

Németh Péter 2020. november 5. 08:37 2020. nov. 5. 08:37

„Én értem azt, hogy önök próbálnak olyan statisztikát keresni, és még elnéző is lennék ezzel kapcsolatban, ha nem halálesetekről lenne szó, ami a kormányra nézve kedvezőtlenebb. De van egy egyetemes védekezési felelősségünk, ez azóta áll fenn, hogy a vírus megjelent Európában – március óta. Bocsánatot kérek, de mindegy, hogy valaki áprilisban halt meg vagy szeptemberben, vagy októberben. Azt tudom mondani, ha megnézzük, hogy az országok hogyan védekeztek, és önök is elfogadják, ami szerintem egy helyes elv, hogy ezt az emberi életek megóvása fejezi ki, akkor két dolgot tudunk mondani. Idén egy vírusévben eddig – nem állítom, hogy ez így marad, de eddig – kevesebben haltak meg, mint az elmúlt években, amikor nem volt vírus Magyarországon. A másik pedig, hogy az európai átlag felénél vagyunk, és nagyobb és gazdagabb országok lényegesen rosszabbul állnak. Ezeket tudjuk tényszerűen kijelenteni. Nyilván ön azokat a napokat vagy heteket nézi, amikből azt feltételezi, hogy a kormányra nézve kedvezőtlenebb, de javaslom, hogy objektív mércét alkalmazzon.”

Ezekkel a szavakkal válaszolt Gulyás Gergely miniszter a 444 ama kérdésére, amivel az elmúlt két hét rossz adatait firtatta. Azt is hozzátette, hogy ezt a méltatlan vitát a halottak számáról abba kellene hagyni.

Igen, abba kellene hagyni, ez valóban méltatlan. Elsősorban azon családokkal szemben, ahol most saját halottjukat gyászolják, akik valóban nem százalékokban mérik az áldozatok számát, mivel számukra az éppen száz százalék. És amikor Gulyás a méltatlan vitát említi, érdemes egy pillanatra kinézni az utcára. Kinézni azokra a plakátokra, amelyek a kormány sikereit hirdetik, azt tudniillik, hogy mennyire eredményesek voltak a járvány első hullámával szembeni harcban. Vagyis éppen a kormány az, amely – pénzt nem kímélve – önmaga fényezése érdekében, kettébontja a vírus elleni harc március óta tartó ívét, mégpedig pont azért, hogy elismerést csikarjon ki az emberekből.

Most viszont, amikor a romló adatokkal kell szembesülnünk, olyan statisztikát tár elénk, amely március óta méri a halálesetek számát,vagyis épp a kormány csúszik bele olyan manipulációkba, amelyek igyekeznek elfedni a jelenleg valós helyzetet. És teszi ezt azért, hogy szebb képet tudjon festeni a magyarországi védekezésről, fel tudja emelni a kormány teljesítményét. Pedig a jelenlegi súlyos helyzetben, az egyre romló halálozási arányok idején, senkit nem érdekel, hogy tavasszal milyen ügyesek voltunk – ha azok voltunk –, azok a számok nem mentik meg a mostani áldozatokat. Tudjuk persze, hogy a Fidesz mindig is szeretett a statisztikákkal bűvészkedni, a sikert olyan grafikonokkal ábrázolni, amelyek torzítanak, teljesen más képet mutatnak – vizuálisan –, mint ami a valóság, de azok a kegyes csalások még megbocsáthatók a mostani machinációkkal szemben. Ha valami méltatlan, az éppen az, hogy az első hullám viszonylagos kegyességéből akarnak élni, abból kívánnak tőkét kovácsolni magukkal.

A miniszterelnök odaül az íróasztalához, és borongós arccal közli a nézővel, hogy Magyarország az egymillió lakosra vetített halálesetek számát illetően, Európa középmezőnyében áll – lélegeztetőgépek terén pedig világelső! –, és ki mindenkit előz meg. Csak azt felejti megemlíteni, hogy az adat a márciustól novemberig húzódó időszak átlagát mutatja. Miközben: a lakosság szempontjából csakis az az izgalmas, hogy ma milyen esélyeink vannak arra, hogy megússzuk azt, hogy a vírus bennünket is utolérjen. Ha Gulyás Gergely méltatlanságot említ, akkor csakis azt tekinthetjük annak, hogy a kormány már megint azért torzít, hogy kommunikációs győzelmet arasson.

Nem mennék most bele abba a vitába, hogy a védekezés, a meghozott intézkedések elégségesek-e. Mert – bár ez lenne a legfontosabb – ebben kellene félretenni minden politikai megfontolást, erre azonban képtelen a mai politikai osztály. A Fidesz irányzata vált uralkodóvá: olyan kommunikációt folytatni, amely nem a valósággal szembesíti az embereket, hanem kizárólag az önreklámozásra koncentrál.

A Fidesz képtelen még ebben a helyzetben is felfüggeszteni a  manipulatív beszédet, képtelen arra, hogy őszintén tájékoztasson. Számára még ebben a helyzetben is fontosabb diszkreditálni az általa megbélyegzett ellenzéki politikust – Korózs Lajost –, és megakadályozni, hogy az országgyűlés illetékes bizottsága végezze a dolgát, meghallgassa az operatív törzs tagjait. És hogy miért fontosabb? Hogy miért talál ki egy nevetséges támadási pontot az említett képviselővel szemben? Hogy ne tudjon a bizottság, és rajta keresztül a választópolgár szembesülni a valósággal. Mert bármennyire is ügyesen idomult például Müller Cecília a kormányzati akarathoz, a hazudozásban messze nincs elegendő rutinja. Annyi biztosan nincs, hogy egy ilyen meghallgatáson ne derüljön ki az igazság – legalább egy kis része.

Igaza van Gulyásnak: méltatlan egy helyzet, szentigaz.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom