Dönteni kell, hogy ki haljon meg

Németh Péter 2021. március 29. 12:24 2021. márc. 29. 12:24

„Ezek állandóan díjak után rohangásznak. A legnagyobb fasiszta diktátor Adolf Hitler” – mondja Woody Allen (Alvey) az Annie Hallban. És talán nem véletlen, ha folyamatosan ez az idézet ugrik be nekem, ha a magyar kormány kommunikációját hallom, szinte mindegy, hogy milyen ügyben. Most például, a bizonyos szempontból aktivizálódott Kásler Miklós nyilatkozott oda, hogy Magyarország lesz az első Európában, amely kinyithatja az életet, és május végére nagyjából visszatérhetünk oda, ahol a járvány előtt jártunk. Szóval most ebben vagyunk – leszünk – elsők, tegnap az európai átoltottsági listát vezettük, még korábban a a lélegeztetőgépek számában voltunk a világ legjobbjai. Véletlenül sem hallhatjuk egyetlen hivatalos, kormányközeli személytől a hiteles adatokat, a teljes képet; most éppen, ahogy az orvosi szakszervezet elnöke mondta, inkább a hamis biztonságtudat sugallata a központi előírás. Hogy Káslert idézzem újra „, a magyar egészségügy nemcsak felszereltségében és struktúrájában, hanem ahogy Dobó mondta, „a várvédők szívében is” Európában a legjobbak közé tartozik.

Értem én a minisztert, főként a hasonlatrendszerét: szeretne idomulni főnökéhez, így aztán saját magát és az egészségügyet is a csatamezőre – itt Dobó várába – képzeli, miközben egyébként saját magát ez a főnök, azaz Orbán Viktor, egyáltalán nem engedte a harcmező közepéhez. Ezzel természetesen nem akarom Kásler orvosi képességeit, tudását kisebbíteni, legfeljebb annyit állítok: pocsék egészségügyi miniszternek bizonyult, és ezt feltehetően – bevallatlanul – maga a miniszterelnök is idejekorán felismerte.

De: mégis érdemes visszatérni, az egyébként sokszor zavaros, de leginkább megnyilatkozásainak az utolsó darabjára. A fentebb már idézett beszélgetésben – Bayer Zsoltnál – a jelenlegi helyzetről azt mondta, hogy: „ezekben a napokban a magyar fertőzési és halálozási adatok rendkívül magasak, de a járvány egy évének a legkülönbözőbb napjain Magyarországon ugyan ezek az adatok „más pozícióban voltak, volt, amikor a világ legjobbjai közé tartozott”.

A magyar egészségügyért felelős miniszternek tehát a jelenlegi, tényleg a világ átlagát messze meghaladó halálozási számokról – átléptük a 20 ezret – ez a mondat jutott az eszébe. Hogy valamikor oly kevesen haltak meg, hogy a világ legjobbjai közé tartoztunk. És nem szól arról egy szót sem, hogy a kórházakban mily súlyos állapotok vannak, hogy bizonyos kor felett már sokaknak esélyük sincs arra, hogy meggyógyítsák őket.

Ugyancsak a Magyar Orvosi Szakszervezet alelnökétől, Tóth Judittól hallhattuk az ATV reggeli műsorában, hogy három kórházban például – Uzsoki, Kistarcsa, SOTE – a 65 év felettieket már nem tudják lélegeztetőgépre helyezni, mert azokat elfoglalják – nyilván a protokoll szerint kötelezően – a fiatalabb betegek. Ehhez képest Kásler azt állítja, hogy – idézem – „mi meg sem rendültünk”. Lombardia összeomlott, más nagy nyugati rendszerek összeroskadtak, Magyarországon ez nem fordult elő „és nagyon úgy néz ki, hogy nem is fog”.

Vajon a jelenlegi helyzetre, a napi kétszáz fölötti halottra, nyugodtan kijelenthető, hogy meg sem rendültünk? Hogy az ózdi kórház igazgatójának közlése alapján, aki éppen hogy a tavalyi, bergamói állapotokhoz hasonlította a saját kórházában kialakult állapotokat?  (A magyar állapotokra, a kormányzati csápok kiterjedésének jellemzője, hogy a kórházszövetség igyekezett cáfolni azt, amit az ózdi kórház direktora naponta közvetlen közelről tapasztal…)

Tényleg muszáj naponta hazudni, és hamis biztonságérzetet kelteni? Muszáj még ebben a helyzetben is az ellenzéket támadni, ráadásul hamis állításokkal? Hogy tudniillik az ellenzék „azt követelte, hogy nyisson a kormány”, de ők – Káslerék – nem ezt tették, és bizony, ha a szorítások nem következnek be, abban az esetben az epidemiológusok számításai szerint az eltávozottak száma megduplázódott volna három-négy hét alatt. Amiből ugye látható, hogy épül a következő kormányzati kommunikációs lépcső, amely szerint, ha az ellenzéken múlt volna, háromszor ennyien halnak meg.

Hiába, no, ezek állandóan díjak után rohangásznak. Orbán Viktor a legnagyobb mesemondó. Ugye finom voltam?



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom