Hajrá Moniz!

Dr. Dávid Ferenc       2022. október 29. 10:20 2022. okt. 29. 10:20

Az október 22-i ZTE-Kispest meccsen a Honvéd-szurkolók az éppen előttük eleső zalaegerszegi Christy Manzingára – aki kongói demokratikus köztársaságbeli és francia állampolgársággal rendelkezik – rasszista megjegyzéseket tettek, Moniz emiatt tiltakozott, miközben dulakodás is történt a játékosok között. A ZTE edzője, Ricardo Moniz belépett a pályára, reklamálni kezdett, Bognár Tamás játékvezető piros lapot mutatott fel neki, a holland tréner pedig lehívta a csapatát a pályáról és úgy nézett ki, hogy a ZTE játékosai bevonulnak az öltözőbe. Dragóner Attila, a hazaiak sportigazgatója azonban megőrizte a higgadtságát, így mégiscsak folytatódhatott a találkozó, amit Moniz ezután már csak a lelátóról nézhetett.

Ricardo Moniz – aki holland állampolgár, Suriname-i édesapa és kínai-indonéz édesanya gyermeke – a mérkőzés után így nyilatkozott: „Christy Manzingával szemben közel egy szektornyi ember huhogott. Ezt nem jó szemmel néztem és beléptem a pályára. A játékvezető meg sem várta, hogy elmondjam, amit szeretnék, piros lappal kiállított. De nekem meg kell védenem a csapatot, számomra a futball a fontos, nem a bőrszín, a vallás és egyéb megkülönböztetések. Nem gondoltam volna, hogy ilyen probléma felmerülhet még Magyarországon, de úgy látszik, hogy mégis jelen van.”

Szegény Moniz mester nem tudhatta, hogy az október 22-i büntetés (kiállítás) csak a kezdet volt, az igazán felháborító következmény csak ezután jött.  

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága október 25-i ülésén egy hónapra eltiltotta Ricardo Monizt, a ZTE vezetőedzőjét. Indoklás: „Annak a sportszakembernek a büntetése, aki a labdarúgónak, a labdarúgók egy csoportjának, vagy a csapat egyik labdarúgójának sem engedélyezi a mérkőzés hivatalos kezdési időpontjában a pályára lépést, a pályáról történő levonulását elrendeli, illetve nem tesz meg minden tőle telhetőt a labdarúgó vagy a labdarúgók visszatéréséért: Eltiltás minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől egy hónaptól – két évig.” Megérkeztünk, itthon vagyunk: annak a fejére ütünk, aki kimondja az igazat.

Megáll az ész! Végre van egy belevaló tréner, aki nem tűri a magyar pályákon egyre gyakrabban és egyre hangosabban hallható rasszista megnyilvánulásokat. Ricardo Moniznak „százszor” igaza volt, amikor a bíróhoz rohant, és egyáltalán nem bűn, hogy ebben az esetben a pályára lépett, ugyanis játékosának szidalmazását és megaláztatását egyetlen edző sem köteles eltűrni. Moniz úgy járt el, úgy viselkedett, ahogy egy tisztességes, vezető állásban lévő személynek viselkednie kell: megvédte beosztottját, megvédett egy fiatalembert a nézőtéri mocskolódástól! Bravó, Moniz úr, nálam a maximális osztályzatot érdemelte ki.

A felkészületlen (és tutyi-mutyi) játékvezető piros lapot mutatott neki, ami persze nagy butaság volt. De, ami az igazán felháborító az az, hogy az MLSZ egy hónapra „elmeszelte” azt az embert, aki végre határozottan felemelte hangját a huhogás, a cigányozás és a zsidózás ellen, és aki azt mondta még a vérlázító MLSZ-ítélet előtt, hogy: „Ha marad a piros lap, azt nem fogadom el! Ha kell, az UEFA-ig vagy Magyarország miniszterelnökéig, Orbán Viktorig is elmegyek. Készen állok!”

A ZTE trénerének igaz szurkolója lettem. Emberi, sportemberi megnyilvánulásához őszinte szívvel gratulálok. Hajrá Moniz, mindent bele!