Ispánia (Országleírás)

Föld S. Péter 2022. június 24. 06:59 2022. jún. 24. 06:59

Megyék helyett vármegyék, kormánybiztosok helyett főispánok. Ha elfogadja a parlament a vármegyéket és a főispánokat érintő törvényjavaslatot, akkor megvalósul az ezeréves (vagy ki tudja, még annál is sokkal ősibb) magyar álom. Azok kedvéért, akik nem ismerik ezt szép, jobb sorsra érdemes országot, összefoglaljuk, amit Ispániáról feltétlenül tudni kell.

Ispánia államformája: demokratikus diktatúra. Az ország élén a nép által választott örök és megbonthatatlan Kedves Vezető áll.

Területe: az elmúlt 102 évben nem változott, bár lenne rá igény.

Földrajzi fekvése: Ispánia Európa közepén, Kelet és Nyugat között félúton helyezkedik el, a megújuló ideológiai áramlatok hatására hol erre, hol arra sodródik. Miután az ország élén álló Kedves Vezető szerint Európa hanyatlik, bizonyos brüsszeli körök pedig a háború folytatásában érdekeltek, Ispánia újabban Ázsia felé veszi az irányt.

Fizetőeszköz. Ispánia hivatalos fizetőeszköze a forint, amelynek árfolyamát az ország vezetői rugalmasan változtatják. Ha a Kedves Vezető megszólal, a forint gyengül, és emiatt az árak az egekbe szöknek. Ispánia lakóit ez nem zavarja, morognak ugyan, de rendre megszavazzák a Fidesz kétharmadát.

Beszélt nyelvek. Ispánia hivatalos nyelve a magyar, de terjed a rovásírás, valamint az Orwell könyvéből megismert újbeszél. Utóbbi nagyon hasonlít a magyarhoz, ám a szavak jelentése más, mint a 2010 előtt használt magyar nyelvben. Valamit megvédeni például újbeszélül azt jelenti, hogy elvenni, ellopni, megszüntetni. Az azonnali és radikális adócsökkentés adóemelést jelent, az egymillió új munkahely közmunkát, a polgári erkölcs pedig luxusjachton történő kufircolást. Az a mostanság gyakorta hangoztatott ispániai jelszó, minthogy Ispániának ki kell maradnia a háborúból, azt jelenti, hogy az ispán kormány Putyin érdekeit képviseli.

Gazdaság. Ispánia fejlett gazdasággal rendelkezik, Európa és a világ irigyli az ispán csodát. Meghatározó termékek az ősmagyar múltba nézés, az árvalányhajas hátrafelé nyilazás, az elzárkózás, a kirekesztés. 

Pártok. Ispániában többpárti egypártrendszer van.

Vallás. Ispániában vallásszabadság van, ennek megfelelően egyetlen vezető vallás elfogadott: a Fidesz iránt érzett feltétlen és mérhetetlen lojalitás.

Életszínvonal. Ispániában az életszínvonal folyamatosan emelkedik, s bár jelenleg még nem éri el azt a szintet, amelyet hamarosan meghalad, a kilátásokat bíztatónak mondják. Az ország vezetői szerint hamarosan, de legkésőbb valamikor utolérjük Ausztriát.

Oktatás. Ispániában a pedagógusok megbecsülése példás, tanárnak lenni az egyik legelismertebb foglalkozás, ráadásul ők már délután 4-kor hazamehetnek a munkahelyükről, és ott van nekik a nyári szünet. 

Nemzetközi kapcsolatok. Ispánia nemzetközi tekintélye számottevő, számos ismert és tekintélyes politikai vezető fordul meg az országban. Nemrégiben például Donald Trump volt amerikai elnök egykori iskolatársának közeli névrokona érkezett turistaként a Hortobágyra, egy Emmanuel Macron francia elnökre hasonlító párizsi zongorahangoló pedig a budapesti Halászbástyán gyönyörködött a panorámában. De járt már nálunk Vlagyimir Putyin egykori óvónőjének nagyobbik unokája, és Kim Dzsong Un egyik, még élő hasonmása is érvényes meghívással rendelkezik.

Éghajlat. Ispánia éghajlata európai, de már folyik az egyes éghajlati viszonyok átnevezése. Hamarosan megszűnik a napi középhőmérséklet, utóbbi neve a tervek szerint népi (újbeszélül: nemzeti) középhőmérsékletre változik.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom