Megvan az előválasztás vesztese

Németh Péter 2021. szeptember 11. 16:06 2021. szept. 11. 16:06

Ugye emlékeznek még 2019-re? Azokra az időkre, amikor a jobboldal – nevezzük inkább kormányoldalnak, ne emeljük meg őket ideológiai tartalommal – roncsderbinek nevezte a főpolgármesteri előválasztást. Fölényeskedtek, nagyképűsködtek, a szereplőket lejárató jelzőkkel illették, próbálták megalázni, kigúnyolni, emberileg tönkretenni. Budapest népe azonban akkorra már kiismerte az Orbán vezette Fideszt, és rájött, hogy ez a kereszténységet hirdető párt távol áll minden hittől, valódi meggyőződéstől, kizárólag a hatalom megszerzése-megtartása érdekli. Ezért aztán az önkormányzati választásokon csattanós választ adott; elzavarta őket, még a szoft-fideszes Tarlóst is elküldte nyugdíjba.

Azt gondolná az ember, hogy ez elég alapos lecke volt Orbán csapatának, de nem: a mostani előválasztáshoz is pontosan ezzel az attitűddel állt hozzá. A kezdetektől igyekezett nevetségessé, jelentéktelenné tenni, egészen addig, amíg az események nem nőttek túl a jelzős szerkezeteken. Az előválasztás – az országgyűlési választásokra készülve – valóságos politikai eseménnyé vált, bekerült a normális hírvilágba, elkezdtek az emberek – újra – odafigyelni rá. Nem állítom, hogy a kocsmákban ez lett a vezető téma, de ott, ahol nincs teljesen eltiporva a valódi nyilvánosság, ott értesültek róla az emberek. Olyannyira, hogy elkezdtek vitatkozni a miniszterelnök-jelöltekről, véleményt formáltak róluk, arról, hogy például, Karácsony elég kemény és elég aktív-e, hogy Dobrevet mennyire nyomja Gyurcsányné mivolta, vagy Jakab szókimondó, olykor nyers stílusa, vajon hat-e a városlakókra is. A Fidesz tehát azzal szembesült, hogy bármennyire is igyekszik nagyobb jelentőségűvé stilizálni az ellenzéken belül kétségkívül felbukkanó vitákat, nem sikerült neki; kiderült: mégsem képes száz százalékig uralni a nyilvánosságot, de még csak kontroll alatt tartani sem.

Ez, abban a hatalmi szférában, természetesen nem azt jelenti, hogy visszavonulnak a gyalázkodástól, nem, velük ilyesmi nem fordulhat elő. Éppen csak fordítottak egyet a nyíl hegyén, és felmérték azt, kire érdemes, kire kell lőni. És arra jutottak, hogy Karácsony Gergelyre. Egyrészt – nyilván a méréseik alapján – úgy vélik, hogy ő lehet majd Orbán Viktor kihívója, másrészt azt érzékelték, mintha a főpolgármester fáradna, fogytán az energiája, népszerűsége leépíthető, bomlasztható. Ezért aztán zárójelbe tették a többi versenyzőt, és kizárólag Karácsonyra koncentráltak, illetve koncentrálnak most is, mindaddig, amíg le nem zárul az előválasztás, ki nem derül, ki is lesz a végső győztes. Ennek az akciósorozatnak aztán születnek egészen szürreális lenyomatai is, olyanok, amikor már bőven átlépik a logika, a józan ész határát, csak azért, hogy megfeleljenek az elvárásnak: minden rosszat Karácsony Gergelyről. Hogy példát is említsek: azok után, hogy a volt miniszterelnök, Bajnai Gordon is beszállt a kampányba, és történetesen Karácsony mellett tette le a voksát, posztjához Deák Dániel, a hatalom egy újdonsült megmondó embere is odabiggyesztett egy bejegyzést, mégpedig a következőt: „Csak összeáll a régi társaság! Ha Bajnaival nem jött össze Gyurcsánynak, akkor majd talán Karácsonnyal sikerülni fog.”

Vegyük észre a szöveg pozitív tartalmát: Deák Dániel ezek szerint, reálisnak tartja, hogy Karácsony legyőzi Orbánt. De az „elemzőnek” nyilván nem ez volt a szándéka, ilyet, nyíltan le sem merne írni; ha megtenné, nagyjából addig maradhatna a Századvég vezető elemzője. A dolog szürrealitása éppen abban van, hogy Deák – követve a kötelező kánont – Gyurcsányra lő, a főpolgármesteren keresztül. És eszébe sem jut, hogy ebben aztán tényleg nincs semmi ráció: vajon Gyurcsány lemondott volna saját jelöltjéről, nem mellesleg a feleségéről, Dobrev Kláráról? Ő is Karácsonyban látja a győztest? Nos, körülbelül ennyire kell komolyan vennünk a kormányhű elemzőket; ők a feladatra koncentrálnak; így látják el.

Mindenesetre ez az önként (?) vállalt komment is azt bizonyítja: az előválasztás jelentősen felpörgött. A szereplők intenzív kampányban vannak, és lehet, hogy Karácsony maga a nyarat valamelyest kihagyta, vagy éppenhogy így időzített, de mostanra nemcsak felcsatlakozott a többiekhez, hanem láthatóan egy új tengely kezd kialakulni körülötte.

Igazi, nagy versenyt látunk, amelyet csak felerősít, hogy a szereplők háromszor is odaállnak a televíziók kamerája elé, amitől a Fidesz elmenekül: megmérkőznek egymással a nyilvánosság előtt. Azt pedig, hogy itt a közéletet jelentősen befolyásoló eseményről van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ATV mellett az RTL Klub is beszállt a tájékoztatásba; az egyik vitát a legnézettebb kereskedelmi csatorna fogja közvetíteni.

Mindezek alapján azt is állíthatjuk: a közvélemény már szavazott.  Az úgynevezett roncsderbi vesztese a Fidesz. Az előválasztás már maga alá temette a hatalmi akaratot. És gőgöt. Karácsony már biztosan felülkerekedett.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom