Orbán Ráhelék már régóta szervezik a költözést
Azt mesélik ismerőseim – és hinni lehet nekik –, hogy a Tiborcz-házaspár nem egy váratlan ötlettől áthatva költözik ki Marbellára. Ők maguk, akik már legalább egy évtizede kétlaki életet élnek – évek óta látják a fiatalokat a Malagába tartó repülőgépre várva, rendszeresen jöttek-mentek Spanyolország és Magyarország között, aminek persze lehet magyarázata az is, hogy – mint a Magyar Narancs írja – Tiborcznak az ibériai félszigeten is vannak szállodai érdekeltségei. Márpedig, ha így van – és miért ne lenne így –, akkor bizony előbb-utóbb dönteni kell, hol is legyen a főhadiszállás. Pláne az ilyen pandémiás időkben, amikor az utazás meglehetősen bizonytalanná vált, nem tudhatjuk, hogy melyik pillanatban következik be egy általános határzár.
No de, ha igaz az, amit az ismerősök állítanak, vagyis, hogy a spanyol kaland már hosszú ideje tart, akkor az is valószínű, hogy a lakhely-áthelyezés ötlete nem most született meg Orbán Ráhel és Tiborcz István fejében. Amit megerősít az a szintén ismerősi információ, hogy nem Airbnb-s guruló bőröndökkel látták őket, hanem kifejezetten országváltó csomagokkal.
Ismétlem: nincs okom kételkedni az információ hitelességében, ami viszont egyben azt is jelenti, hogy nem feltétlenül arról van szó, hogy félnek az Orbán-kormány bukásától, hisz' – pár esztendeje – még nagyon is magabiztosak voltak a kormánypárti emberek, el sem tudták képzelni, hogy veszélybe kerülhet a hatalmuk. Persze lehet, hogy most sem tudják, és a folyamatos vagyonkimentésnek, a közpénzek és ingatlanok átjátszása teljesen más okokból történik. Lehet, mondom, de vajon milyen megfontolások vezérelhették, vagy vezérlik a miniszterelnök lányát, és vejét? Miért gondolhatják, ha nem tartanak az elszámoltatástól, hogy jobb dolguk lehet az amúgy tényleg kiváló klímájú Marbellán, mint Budapesten? Mert bármennyire is kellemes dolog mediterrán övezetben felnevelni a gyerekeket, azért a társadalmi beágyazottság sem mellékes. Az Orbán-családnak – és értem ezalatt a széles értelemben vett famíliát – kiemelkedően jó körülményeket biztosít az anyaország; egyesek szerint Orbán Ráhel unokája is békében, gazdagságban nevelheti majd fel a gyermekét. Tudjuk, látjuk, hogy nagy baj nem érheti őket, hisz' az is egyértelmű, hogy a vagyonukat az érvényes törvényes rendnek megfelelően szerezték. Lehet, hogy időnként nem a legízlésesebben, de ezt végül is csak tippeljük: üzleti tranzakcióikat nem teljesen transzparensen szerezték, az azonban nyilvános, hogy Tiborcz István ott van a 100 leggazdagabb magyar ember között és Orbán Ráhel szintén képes megállni a saját lábán.
Akkor tehát mi a magyarázata a költözésnek? És miért csak egy lesifotó alapján értesülünk a „királyi” pár döntéséről? Előfordulhat, hogy valamelyik Orbán-unokának van szüksége arra a levegőre, ám ilyen magyarázatot eddig nem kaptunk. Sőt: semmilyen magyarázatot nem kaptunk. Felvetődhet persze, hogy miért is kellene bármilyen tájékoztatást adni; hivatalosan a házaspár egyik tagja sem közszereplő, sőt, azt is tudjuk, hogy a befolyásos édesapa kifejezetten azt kérte, hogy tartsák távol magukat a közpénzektől. És bár ez nem mindig sikerült, azért így is látványos az előmenetelük, ha nem is annyira sikeres, mint Mészáros Lőrincé.
Itt állunk tehát a megválaszolatlan kérdés előtt: miért hagyja el valaki az országot, ha a leggazdagabb emberek közé tartozik, ha az apa-após Magyarország első számú politikusa, európai szinten is befolyásos személy? A felhalmozott és kezelendő vagyon nagy része most is itt van, Magyarországon, igaz, a globalizált világban az irányítás csak a világháló működésén múlik. Az nyilván nem lehet magyarázat, hogy itt túlságosan szem előtt vannak, még egy szaros pelenkát sem lehet eldobni anélkül, hogy ne készüljön róla fénykép, ne írjanak róla az újságok. De Marbellán se lehet elbújni, kiváltképp ott nem, ahol nagyon sok – nyilván nem szegény – magyarnak van ingatlanja.
Itt állunk tehát tudatlanul: mikor határoztak Orbán Ráhelék a költözésről, mikor vettek Marebellán házat, és valójában mit takar – takargat – az ezek szerint nem hirtelen távozás. A kérdésekre – egyelőre – nincsenek válaszok. Mindenesetre, nem az eddigiekhez tartozó érdekes hír: megkezdődött Tiborcz István volt cégének, az Eliosnak a felszámolása.
Világos?