Orbán repül

Föld S. Péter 2022. december 6. 07:08 2022. dec. 6. 07:08

Orbán Viktor a múlt héten egy 150 személyes honvédségi Airbus 319-es repülővel utazott a határtól 80, Budapesttől pedig 350 kilométerre lévő szlovéniai Mariborba. Mindezt Hadházy Ákos független képviselő tette szóvá, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közérdekű adatigénylésre adott információiból pedig az derült ki, hogy az elmúlt három évben Orbán Viktor a hivatalos tárgyalásaira minden harmadik alkalommal a „nem kormánygépként” használt, állami tulajdonban lévő Airbus A319-es géppel repült. Nem mai keletű a miniszterelnök repülés iránti vonzalma, évekkel ezelőtt is többször előfordult, hogy hivatalos útjai mellett magánjellegű kiruccanásaira is magángéppel, vagy az eredetileg a honvédség számára vásárolt katonai géppel repült.

2018 decemberében a parlamentben kiderült, hogy a 17 milliárd forint értékű, Bombardier Global 6000 típusú, OE-LEM lajstromjelű osztrák magánrepülőgéppel utazott a Videoton futballcsapatának bulgáriai mérkőzésére. Az Átlátszó akkori írása szerint, 2018 február elején a Magyar Honvédség két Airbus A319-es repülőgépet vásárolt. Simicskó István akkori honvédelmi miniszter már a gépek bemutatásakor is azt mondta, hogy ezek nem kormánygépek, a Magyar Honvédség fogja használni őket.

Nem így történt: Orbán már azon a nyáron a 605-ös lajstromjelű géppel utazott Izraelbe, Montenegróba, szeptemberben pedig Moszkvába és Salzburgba. A másik, 604-es lajstromjelű honvédségi repülővel hivatalos látogatásra szeptemberben Kirgizisztánba, novemberben pedig Prágába és Zágrábba repült. 

Az oknyomozó portál állítása szerint a repülési adatok alapján Orbán Viktor valószínűleg a 605-ös lajstromjelű honvédségi géppel érkezett Milánóba Kurtág György operájának bemutatójára – ezt az információt egyébként Benkő Tibor akkori honvédelmi miniszter is megerősítette. És volt olyan is, hogy a kötélbarátjának nevezett Garancsi István gépével repkedett a miniszterelnök, de ült már a Csányi Sándor OTP-vezér tulajdonolta gép fedélzetén is. 

Orbán nem különösebben lelkes, amikor a repülőgépes útjairól érdeklődnek. Nem sok ilyen alkalom adódott a közelmúltban, de volt, hogy nem kerülhette meg a kérdést. „30 éve is így mentem, jövő héten is így fogok menni!” Ezt válaszolta 2018 decemberében ingerülten a parlamentben a magánrepülős utazásait firtató kérdésre. Pökhendi, arrogáns és lekezelő volt a válasz, ráadásul nem is igaz. 1988-ban Orbán Viktor nem repülőgéppel járt kedvenc futballcsapata meccseire, igaz, akkor még nem volt miniszterelnök és sem kereszténynek, sem konzervatívnak nem vallotta magát. A Liberális Internacionálé alelnöke volt, mindemellett gúnyolódott a vallásos embereken, s amikor a magyar országgyűlésben valamelyik kereszténydemokrata képviselő kapott szót, Orbán és társai már lökték is a szöveget: csuhások, térdre, imához! 

Legutóbb nagy-magyarországos sálban virított a magyar-görög barátságos mérkőzésen, ehhez képest annak idején, a Fidesz frakciója kivonult a plenáris ülésről, amikor az akkori miniszterelnök, Antall József Trianon emléknapot hirdetett a parlamentben. Akkoriban a mostanság körüludvarolt idősekről is más volt Orbán véleménye, mint ma, még sokan emlékeznek emlékezetes mondására, miszerint az idősek felélik a fiatalok jövőjét, 

Orbán nemcsak az állami és magánrepülőgépek használatáról, hanem gyakorlatilag mindenről másként gondolkodott harminc évvel ezelőtt, mint ma. Akkor a fideszesek a Kínai Népköztársaság által elnyomott Tibet mellett tüntettek, ma inkább a Kínai Népköztársaság elvtársuraival paroláznak. 

Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, Orbánnak, miniszterelnökként derogál két-háromszáz kilométert autón utazni. Arra még gondolni sem merünk, hogy azért fanyalodott a légi utazásra, mert a magyarországi benzinhiány miatt az őt szállító autókba nem tud üzemanyagot tankolni.