Washington, Budapest – Ezek ugyanazok

Föld S. Péter 2021. január 7. 12:19 2021. jan. 7. 12:19

Láttuk már ezeket az arcokat, akiket szerdán este mutattak a CNN és a jobb televíziók híradásaiban. Budapesten találkozhattunk hasonló figurákkal, sok volt a hasonlóság, és persze sok a különbség. Ami közös a két, szégyenletes és szomorú eseményben: mindkét esetben egy gátlástalan vezér által felheccelt tömeg rombolt.

Nemcsak emberekben és épületekben tettek kárt, de főként a demokrácia híveinek okoztak nehezen gyógyuló sérüléseket. Budapesten 2006-ban autókat gyújtottak fel és Túró Rudit loptak az MTV székházába betört „hazafiak”, Washingtonban a Capitoliumba betört csőcselék csupán néhány ablaküvegben tett kárt. De láttuk a felvételeken az ülésteremben, hogy az ottani, Trump pártján álló hazafiak elsőként az otthagyott táskák tartalmát nézték át, hátha akad bennük valami jófajta harácsolnivaló.

Klasszikussal szólva: ezek ugyanazok.

Sokan azt mondják most Budapesten, hogy ami szerdán este Washingtonban történt, az recept lehet Orbánnak Budapesten, 2022-ben. Az örök és megbonthatatlan vezető esetleges vereségére gondolok, arra az opcióra, ami néhány hónappal ezelőtt, még távolibbnak tűnt, mint most.

Orbán már 2002-ben, a Fidesz választási veresége után megmutatta, hogy mire képes a hatalomért. Mindenre. Pontosabban: mindenre is. Kétmillió ember volt a Kossuth téren – legalábbis Rákay Philip korabeli számításai szerint –, de persze akkor sem a méret volt a lényeg, hanem az, amit a Vezér mondott a híveinek. Hogy a haza nem lehet ellenzékben. És meghirdette a polgári köröket, amelyeknek az volt a feladatuk, hogy mozduljanak, ha majd mozdulni kell. 2006-ban mozdulni kellett – az eredményt láthattuk a feldúlt, szétrombolt Budapesten.

Trump nem fogalmazott ilyen árnyaltan, hozzá a tagolatlan beszéd sokkal közelebb áll, mint Orbánhoz. Abban azonban van hasonlóság, hogy egyikük sem képes elviselni a vereséget. Talán fel sem fogják, hogy rajtuk kívül más is győzhet, hogy nem mindig az van, amit ők akarnak. Toporzékoló hülyegyerekként viselkednek, aki nem hajlandó belenyugodni, hogy véget ért az előadás. Legördült a függöny, a pénztár bezárt, hazamentek a színészek, a főszereplő legközelebb a következő előadáson jön ki újra a színpadra. De ők még magukból kivetkőzve ordibálnak, nem akarnak hazamenni, csalást kiabálnak, és azt követelik, hogy nyissák ki a kedvükét megint színházat.

Sok hasonlóság van a 2006-os budapesti és a 2021-es sajnálatos események között, és persze sok különbség is felfedezhető. Mindkét botrányos esetnek ismert a felelőse, de míg Washingtonban neve is van a felbujtónak, Budapesten az elkövető kiléte csak tudható, de nem megnevezhető, mert – egyelőre – nem bizonyítható.

Különös időutazást láthattunk szerdán este a televízióban. A Washingtonból közvetített képek egyszerre vittek vissza bennünket 2006-ba, és előre 2022-be.