Franciásan elegáns finissage a Budapesti Történeti Múzeumban

Egyrészt a meghirdetett fotóverseny díjait adták át - két fiatal lány kapott egy-egy plakáthelyet egy hónapig a kis földalatti egyik állomásán jó indításként, ha ezt a szakmát választanák - míg a nyertes, egy orvos (aki épp  dolgozott és személyesen nem tudott megjelenni) a Fuji gépen kívül szintén ezt a megmutatkozási lehetőséget használhatja majd ki. Másrészt megemlítették e fél év alatt  hirtelen de mégis pazarul összerántott nemzetközi tárlat minden segítőjét a két kurátornőn kívül is, és  valóban az összes  részvevőnek jár az elismerés a rengeteg, nagyszabású munkáért. Ahogy ezt  nézőközönség is díjazta: három hónap alatt 15 ezernél is többen nézték meg -  voltunk sokan, akik nem először bolyongtunk itt.

A Magyarországról a XX. század eleji Franciaországba - az akkori művészeti Mekkába - vándorló magyarjaink (sok zsidó már csak azért is emigrált oda, mert itthon ellehetetlenült az élete; aki mégis hazajött, annak sajnos nyoma is veszett a veszett időkben) tulajdonképpen festői ambíciókkal érkeztek, hisz a portréfestést váltotta ki első körben a fotózás feltalálása. Aztán ezt a klasszikus nyűgöt ledobva a legtöbben, főleg nők, nagyon hamar megtalálták ebben az új, lassan önálló művészetté érő ágban a kibontakozási lehetőségüket, másrészt ezzel a lendülettel fenekestül fel is forgatták az állóvizet e témában. A kinti asszonyok - akikre a két női kurátor erős hangsúlyt is fektetett - azonnal műtermet nyitottak Párizsban és  hamar a férfiakkal egyenértékű és rangú  alkotókká váltak. Sőt gyakran oktatóikká is...

Mindenesetre egymástól rengeteget tanultak, ha vetélytársak is voltak valahol. Amit Bojár Iván András erősen kiemelt, hogy akkoriban mennyire támogatták és segítették,fejlesztették egymást.

André Kertész, mint a leghíresebbek egyike, már a huszas években felrúgta a mindent a realitás 100 %-os visszaadásával kell kezelni-szabályt, és testvérét a víz fénytöréseiben fotózva elkezdett effektíve torzított fotókat gyártani. Női aktok nyúltak-alalkultak kamerája előtt sosemvolt izgalmas látvánnyá.

A múzeum erre az utolsó alkalomra vezetési stafétát szervezett: harmincas csoportokban minden teremben más és más szakember, kurátor várta az érdeklődőket egységesen feketében, nyakukban-vállukon átvetve mustárszínű sikkes sállal, a kiállítás reklámjának színében. Minden vezető a neki kedves témát ragozta, bontotta ki.

Cseh Gabriella kurátor azt, hogyan találta meg és nézhette meg belülről André Kertész hajdani pici műtermét Párizsban, ahol a szomszéd, későbbi tulaj beengedte őt fotózni, hangulatot beszívni. Sőt Gabriella magával is hozhatta az ottani míves hajdani radiátort is a felújítási kidobástól megmentve.  Ő a régiek helyszíneinek mai lakóit is lefotózta.

Bojár Iván András építészeti érdeklődését helyezte fókuszba Lucien Hervé (Elkán László) Le Corbusier épületeiről készített munkáit ismertetve. Meg azt, hogy mennyire humánusan fotóztak eleink és milyen hatalmas,  jóértelmű művészeti felfordulást okoztak vadiúj látásmódjukkal - gyakorlatilag ők teremtették meg a máig ismert és istenített  francia fotózást is, ha jól belegondolunk...

Halas István magyar fotós is a szívügyét elemezte, azt, ahogy a festészet és a fotózás összeért több alkotó, pl. Lucien fia, a fiatalon elhunyt, mert önemésztően élt Rodolphe Hervé és Alain Fleischer munkáiban. Utolsóként a stafétában Cséka György elemezte az előhívőlabor  vörös színében tartott helyiségben a kontaktok szerepét a képkiválasztás nagy feladatában. Ami munkafolyamat megértése a fotósok megértését is magával hozza.

Amíg a stafétára vártunk - hatalmas érdeklődés volt, így nem fért annyi ember egyszerre a termekbe - a Barokk udvarban  mi is alkothattunk: kollázsolhattunk  előre kiválogatott budapesti képekkel.  Idegenforgalmian  szépekkel és a város rút arcát is megmutatókkal  azért, hogy megjelenítsük: a habosbabosból esetleg minket néző nagy elődök ma milyennek láthatnák Budapestet? Lehetett a szelfipontnál a tükröződéseket kihasználva - fémfélgömbök, tükrök segítségével - játszani az önportré-készítés vagányságával is.  Volt camembert-dió-mogyoró-grissini-bor kóstoló is.

Ahogy a főigazgató asszony fogalmazott ez a sikeres kiállítás  az első lépés volt a múzeum  történelmi kapujának mára tárása felé azt az új, izgalmakat is kereső közönséget keresve és vonzva , akire számítanak következő tárlataikon is ezentúl

Szerző: Szász Judit