Vége: Nacsa Olivér másfél év után válik

HírKlikk 2019. október 15. 09:24 2019. okt. 15. 09:24

Egy évvel és egy hónappal azután, hogy Nacsa Olivér és riporter kedvese, Somossy Barbara egy álomesküvő során ember és Isten színe előtt örök hűséget fogadtak egymásnak, kiderült: válnak.

A sztárpár közleményben tudatta a hírt, igaz, a humorista csak az ismerőseivel osztotta meg a részleteket, míg a csinos műsorvezető nyilvános, ám azóta már törölt posztban írt a közös döntésről - írja a Blikk.

„Mindketten hálásak vagyunk, hogy megtaláltuk egymást és megadta a jóisten ezt a másfél évet, amelyet közösen tölthettünk együtt boldogságban, szeretetben. Emberként továbbra sem fogjuk soha egymás kezét elengedni. Aki már élt párkapcsolatban, az tudja, hogy a miértek mindig a két ember legbensőbb magánügyei” – írta a bejegyzésben Somossy Barbara, akinek férje nyáron a Lokálnak még arról beszélt, tervezik a családalapítást. 

– Készen állunk a gyermekvállalásra, de nem görcsölünk rá. A jóistenre bízzuk, mikor érkezik hozzánk a baba, addig pedig igyekszünk kihasználni a kettesben töltött perceket. Abban viszont biztos vagyok, hogy a feleségem nagyon jó édesanya lesz – mesélte akkor Nacsa Olivér. Ám ebből semmi nem lesz. 

A Blikk információja szerint ráadásul Barbara hetekkel ezelőtt költözött el az eddigi közös otthonból, sőt, jó ideje már nem is vezetnek együtt műsort az M5 kulturális csatornán sem.

Forrás: Blikk