A délutáni szunyókálás védi a szívünket

HírKlikk 2019. szeptember 21. 07:17 2019. szept. 21. 07:17

Elég hetente egy-két alkalommal szunyókálni délután, hogy csökkentsük a szívroham és a stroke rizikóját – derítette ki egy új kutatás.

Egy nemrég, a Heart című tudományos lapban megjelent tanulmány szerzői szerint már heti egy-két alkalom is elegendő ahhoz, hogy a szívroham és a stroke rizikóját csökkentsük, a mindennapos délutáni alvásnak azonban már nincs ilyen hatása.

A svájci kutatók, Nadine Hausler és Jose Haba-Rubio vezetésével, összesen 3462 svájci felnőtt szunyókálási szokásait, illetve szív- és érrendszeri egészségét elemezték. A vizsgált alanyok 35 és 75 év közöttiek voltak, és átlagosan öt évig követték az egészségüket. 58 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy az adatfelvételt megelőző héten nem aludt délután, 19 százalékuk egy vagy két alkalommal szunyókált, 12% 3-5 alkalommal szundikált, míg 11 százalékuk minden nap pihent délután.

A gyakrabban (3-7 alkalommal) sziesztázók inkább az idősebb férfiak közül kerültek ki, emellett dohányoztak is, a testsúlyuk is magasabb volt és éjjel is hosszabb ideig aludtak. Meglepő módon azonban jellemzőbb volt rájuk az is, hogy napközben álmosabbnak érezték magukat, és az alvási apnoé is többször fordult elő az esetükben.

A vizsgált periódus alatt 155 kardiovaszkuláris esemény történt: eseményként kategorizálták a szívrohamot, agyvérzést, szívelégtelenséget; a kutatásban nem tettek különbséget a halálos és nem halálos kimenetelű események között.

Azoknál, akik alkalmanként, hetente egyszer vagy kétszer szunyókáltak, közel felére csökkent a kardiovaszkuláris események aránya, a soha nem sziesztázókkal összehasonlítva.

Ez az összefüggés még akkor is igaznak bizonyult, ha olyan, a szív- és érrendszer egészségére ható jellegzetességeket is figyelembe vettek, mint az életkor vagy a magas vérnyomás, a dohányzás vagy az ülő életmód.

Az, hogy mennyit szunyókált valaki (5-10 percet vagy 1 óránál is többet), nem volt összefüggésben a szív- és érrendszeri események gyakoriságával.