A parfüm ezer és egy felhasználási módja

HírKlikk 2021. október 27. 13:54 2021. okt. 27. 13:54

Ki gondolta volna, hogy hány érdekes célra használhatjuk a parfümöt, amit – az illatos olajokkal és -vizekkel együtt –  majdhogynem azóta tesz magára az ember, amióta a világ, világ. Igaz, felhasználási módjuk az évszázadok során sokat változott. Napjainkban is előfordulnak meglepő parfümhasználati módok, amelyek elgondolkodtatók vagy éppen meghökkentők a nagy többség számára. Ezekről közölt érdekes cikket a Parfüm.hu.

Gyógyvízként

Bonaparte Napóleon francia császár szenvedélyesen rajongott a kölnivizekért, de mint kiderült, nem csak illatosította magát velük, hanem előszeretettel fogyasztotta is. Úgy gondolta, hogy az alkoholos-gyógyvizes tinktúra jót tesz az emésztésének, és előszeretettel megitta azt. Mint a közelmúltban kiderült: halálát ennek köszönhette – olvasható a Parfüm.hu cikkében.

Enteriőr-illatosítóként

A parfümöket sokan használják lakásillatosítónak: a párologtatóba kerül néhány csepp és meglepően sokáig illatos lesz a lakás. Hasonló hatást érünk el az autónkban, egy parfümmel megszórt papírcsíkkal vagy kis textilzsákkal.

Dezodorként

Többen használják erre a célra, pedig az alkohol tartalmú parfüm nem alkalmas arra, hogy közvetlenül hónaljra fújva semlegesítse a szagokat. Az alkohol csípheti a kényes bőrfelszínt, míg a természetes szaggal keveredő parfümillat nem túl vonzó illatelegyet alkot. A parfümöt a nyak-mellkas, csukló területén használjuk! – szól a tanács.

Hajillatosítóként

Ez a felhasználási módja egyre népszerűbb, miután a haj remekül megtartja az illatot, pláne, nedves hajra fújva. Ugyanakkor a parfümökben lévő alkohol szárít – ám ma már egyre több, kifejezetten hajra szánt parfümöt dobnak piacra.

Afrodiziákumként

Ha nem is szerelmi bájitalként keverik ki a parfümőrök a parfümöket, köztudottan használnak olyan illatalapanyagokat, amelyeknek illata serkenti a vágyat. Ilyen illatok az ánizs, fahéj, kardamom, narancsvirág, szegfűszeg, vanília és a rózsaolaj. Tehát, ha valaki a közelünkben kizárólag ilyen illatú parfümöt használ, biztosak lehetünk benne, hogy nem közömbös az érzékiség iránt.

Aromaterápiaként

A nemzetközi alapanyag-felhasználási szabályok értelmében, ma már egyre kevesebb természetes alapanyagot szabad a parfümökben használni, így az aromaterápiás hatásuk egyre inkább háttérbe szorul. Ugyanakkor az illatok általános hatásai akkor is tetten érhetők, ha azok nem száz százalékban természetes alapanyagokból lettek előállítva. A citrusos illatok frissítik az elmét, energetizálnak. A levendulás, gyógynövényes illatok nyugtatóak. Lazító hatással vannak ránk, a rózsaaroma segít ellazulni, míg a pacsuli segít a koncentrációban.

Térillatosítóként
Az utóbbi években vált igazán trenddé a térillatosítás: hotelek, plázák, éttermek, sikkes butikok illatosítása ma már nem ördögtől való. A Miss Dior illat példáján okulva, az egyszerre több érzéket összekapcsoló élményvásárlás pszichológiáját ma is alkalmazzák: kellemes zene, kellemes illat, kellemes vásárlási élmény, és a vevőben azonnal beindul a vásárlási kényszer, ahogy újra beteszi a lábát az üzletbe. Már Budapesten is a legnagyobb butikok, hotelek saját illatot kreáltatnak maguknak, sőt, a legexkluzívabb áruházak egyenesen a bejáratuk előtti utcát is parfümmel permetezik.

Ruhaillatosítóként

Különös trend a parfümöt ruhára fújni. A ruhán kevésbé tartós a parfüm, de akinek érzékeny a bőre, de nem szeretne lemondani az illatokról, az permetezze inkább ruhára kedvenc illatait. Nagyon erőteljes illathatást lehet így elérni, de nem minden típusú szövet bírja a parfümöt.

Szájfrissítőként

 Bizarr, de Tik Tok videókon egyre inkább felbukkanó trend: közvetlenül a szájukba fújják a parfümöt. Ez azonban veszélyes kísérlet, hiszen napjaink parfümjei fogyasztásra alkalmatlanok. Ha nem is okoznak azonnali rosszullétet, de heves allergiás reakciókra lehet számítani. 

Forrás: Hírklikk