Az egyetemi ösztöndíj 2020-ban hat kiló csirkemellre volt elég, ma viszont legfeljebb háromra
A bérek ugyan nőni kezdtek, a hallgatói juttatások azonban nem követték ezt a trendet, így az ösztöndíjak vásárlóereje szinte lefeleződött négy év alatt – közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint az elmúlt időszak gazdasági változásai drámaian átrendezték a fiatalok anyagi lehetőségeit, miközben a felsőoktatásban tanulók minimum tanulmányi ösztöndíja, a 8330 forintos összeg változatlan maradt.
Ez az összeg 2020-ban még hat kiló csirkemellre vagy akár egy hétre elegendő alapvető élelmiszerre is elég volt, ma viszont legfeljebb három kiló húsra, vagy egy bevásárlásra futja belőle – emelték ki.
Hangsúlyozták, hogy a lakhatási költségek szintén nagy nyomást helyeznek a hallgatókra: Budapesten 2020-hoz képest 100 ezer forinttal, más nagyvárosokban 50-80 ezer forinttal nőttek a havi bérleti díjak, így az egyetemisták jelentős része kénytelen saját jövedelemből hozzájárulni a lakhatáshoz.
Ez gyakran azt jelenti, hogy a tanulás mellett rendszeresen dolgozniuk kell – az esetek közel felében heti 20 vagy 40 órában –, ami viszont hátráltatja a tanulmányaikat és csökkenti az esélyt a jó teljesítményre – írták, hozzátéve, hogy a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem képes betölteni eredeti szerepét, vagyis sokak számára nem nyújt valódi segítséget a megélhetéshez.
A közlemény alapján a HÖOK „Egyetem ilyen" fórumain mostanra több mint ezren osztották meg véleményüket a felsőoktatásról. A visszajelzések alapján világosan látszik: a megélhetés kérdése, az infláció hatásai és a hallgatói juttatások elértéktelenedése kiemelkedő problémává vált.
A HÖOK ezért minden hallgatót arra buzdít, hogy vegyen részt az egyetemi fórumokon, vagy ossza meg tapasztalatait a www.azegyetemilyen.hook.hu oldalon keresztül, hogy közösen képviselhessék azokat a változásokat, amelyek elengedhetetlenek a jövő hallgatóbarát felsőoktatásához – áll a közleményben.