Semjén Zsolt szerint a KDNP az egyetlen párt, amelynek minden programpontja megvalósult
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az egyetlen olyan párt Magyarországon, amelynek az alapításától megfogalmazott minden programpontja ma is vállalható, és lényegében megvalósult – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke A kereszténydemokrata szellemiség a 20. században címmel rendezett konferencián kedden Budapesten, a jezsuiták Párbeszéd Házában.
Semjén Zsolt a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár rendezvényén kiemelte: a KDNP különleges párt a magyar politikai palettán, amely három szempontból is unikális: az egyetlen történelmi párt, az egyetlen világnézeti párt és az egyetlen keresztényszociális párt.
A KDNP elnöke a kereszténydemokrácia dilemmáját vázolva, rámutatott: ha minden tekintetben következetesek a történelmi egyházak tanításához, olyan kérdésekben is, mint a magzati élet védelme, könnyen kisebbségbe kerülhetnek a társadalomban és végső soron politikai tényező helyett hitbuzgalmi egyesületté válnak. A másik végletnek nevezte, ha kiszolgálják a közízlést, de így egyre több kérdésben adják fel az egyházak társadalmi tanításának képviseletét. Így viszont a kereszténydemokrácia kiüresedik.
A kérdés, hogyan lehet az igazságot és a többséget összehozni, erre két kísérlet is volt: Barankovics István egykor a kisgazdákkal való szövetséget választotta, ami egészen 1947-48-ig működött, mint egy gyűjtőpárt és egy világnézeti párt együttműködése.
A másik a Fidesz és a KDNP szövetsége, ahol a Fidesz egy keresztény ihletettségű széles gyűjtőpárt, a KDNP pedig egy kifejezetten keresztény világnézeti párt, amely a magyar és az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója, amit valaha létrehoztak – megemlítette, hogy négyszer szereztek kétharmados többséget, ami példátlan.
Felidézte, hogy amikor 1989-ben a KDNP újjáalakult, az volt a kérdés, hogy mi a kereszténydemokrácia: az, ahol 1947-ben kényszerű okok miatt megszakadt, vagy ahol 1989-ben az európai kereszténydemokrácia tartott.
A két világ között a kapocs Varga László, Kovács K. Zoltán és Karcsay Sándor. Nekik óriási szerepük volt abban, hogy a KDNP örökségéből ne veszítsenek, de ne legyenek a múltból itt maradt relikvia sem – hangsúlyozta a KDNP elnöke.
Semjén Zsolt az egyházak és a politikai pártok viszonyáról szólva rámutatott: a KDNP nem azt várja, hogy az egyház álljon közel hozzájuk, hanem azt vállalják, hogy igyekeznek közel állni az egyház tanításához.
Amit balliberális oldalról mondanak, hogy az egyház tartson egyenlő távolságot, képtelenség, mert nem az egyház mozog a pártokhoz képest, hanem éppen fordítva, a pártok mozognak szabadon az egyházhoz képest. Az egyház akkor működik együtt egy politikai párttal, amikor az keresztény értékeket képvisel – hangsúlyozta.
A kereszténydemokrata pártok feladata pedig az, hogy az egyház társadalmi tanítását igyekezzenek a gyakorlatban is megvalósítani. A KDNP nem mondhat mást, mint ami az egyház társadalmi tanításából következik korunk szituációjában – mondta Semjén Zsolt.
Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke hangsúlyozta, hogy a 20. és 21. században is háborúkkal és kihívásokkal kellett és kell szembenézni.
Kiindulópontként a Szentírást és a nemzeti érdek képviseletét jelölte meg, hangsúlyozva: a közös alapértékek tisztelete mentén társadalmi, gazdasági és politikai kérdésekben nincs önfeladás. Úgy fogalmazott: a kereszténydemokráciának nem trendinek kell lenni, hanem következetesnek.
Kiemelte, hogy nemcsak önmagunkért, hanem embertársainkért, a nemzetünkért és az egész világért felelősek vagyunk.
Magyarország és Európa jövőjének alapításában úgy vehetnek részt, ha megőrzik azt a kritikus magatartást, ami a világra valló nyitottsággal párosul – hangsúlyozta Latorcai Csaba.
A KDNP ügyvezető alelnöke kiállt amellett, hogy a család a férfi és a nő szövetségén alapul, a házastársak egyenjogúak és egyenlő felelősséggel rendelkeznek és az élet az anyaméhben kezdődik.
A közelmúltban elhunyt Ferenc pápa hitvallását idézve, rámutatott: békére és a teremtett világ megbecsülésére van szükség.