Levelet írtak Orbán Viktornak a nyugdíjasok

HírKlikk 2025. május 6. 18:00 2025. máj. 6. 18:00

Levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa, azt javasolva, hogy a kormány májusban döntsön egy évközi kiegészítő nyugdíjkorrekció júniusi folyósításáról – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

Az MTI-vel is megosztott levélben emlékeztetnek, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa március 25-i közleménye szerint az élelmiszerinflációt az árrések hatósági korlátozása a következő hónapokban mérsékli, ám a piaci szolgáltatások erőteljes árdinamikája az év egészében magasabb infláció irányába hat, és a jegybanki előrejelzése szerint idén éves átlagban 4,5-5,1 százalék közötti infláció várható.

Hozzátették, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter március 27-én azt nyilatkozta, hogy a kormány 2025-re vonatkozó inflációs várakozása 4,5 százalékra módosult, és a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzéséért a nyugdíjasoknak novemberben 91 milliárd forintnyi kompenzáció jár.

A szervezet ezért azt javasolja, hogy a kormány, az általa is elfogadott 4,5 százalékos éves inflációnak megfelelően, májusban döntsön egy évközi kiegészítő nyugdíjkorrekció júniusi folyósításáról, azaz visszamenőleges hatállyal további 1,3 százalékkal emeljék meg a nyugdíjakat és más ellátásban részesülők juttatásait, ideértve a 13. havi nyugdíjat is.

A júniusi kiegészítő korrekció megvalósulása a költségvetésnek többletköltséget nem jelent, az éves hiányt nem növeli, viszont könnyebbséget jelent a nyugdíjasok számára – hangsúlyozták.