Bartalis Izabella: „a kórus nagyon, de nagyon erős kapocs”

Hogyan jött ez a lehetőség számodra?

Immár 25 éve vezetek kórusokat – gyerek- és lánykórussal is foglalkoztam – és a környező településen, Máréfalván egy vegyeskórust vezettem. Ez utóbbinak két tagja a férfikórusban is énekelt és így ismertem az ő tevékenységüket. Emellett tudomásom szerint szakemberek is ajánlottak engem. 

Nehéz döntés volt elfogadni ezt a felkérést?

Az élethelyzetemből fakadóan – elköltöztem Máréfalváról –,’18 novemberétől nem volt kórusom és hiányzott nekem az ilyen tevékenység. Lételemem, hogy egy kórussal tudjak dolgozni és örömmel fogadtam el a felkérést – amire emellett kihívásként tekintettem, mert férfikórussal addig nem dolgoztam.

Hogyan, miben nyilvánul meg a legfőbb különbség az énekkarok között?

Feltételezem például, hogy egy gyerekkórus tagjait többet kell fegyelmezni.
Nem feltétlenül (nevet). Igen, teljesen más a kommunikáció, de elképesztő az a tisztelet, amit a férfikórus tagjaitól kapok. Már az első pillanattól kezdve érzem azt a 155 éves múltat, a régről átöröklött, karnagy iránti tiszteletet – kottafelelőse, elnöksége és titkársága van a kórusnak –, és mindez tartást ad.

S nem is jelentett nehézséget nőként vezetni ezt a nagymúltú közösséget?

Nem. Meg kellett szoknom a hangnemeket, amikben énekelnek – annak, aki a zenében jártas, ez nem annyira nagy kihívás. A kottatáramat teljesen le kellett váltani, mert le kellett cserélnem a férfikórus repertoárjára, de egyéb nehézséget nem okozott.

A generációs különbség sem okozott gondot?

Annyira bennük van a tisztelet, hogy a felajánlásom ellenére, nagyon sokan nem is tegeznek. Amikor a Száztagú Székely Férfikórussal együtt éneklünk – ami azt jelenti, hogy öt kórus egyben: a marosvásárhelyi, a gyergyószentmiklósi, a sepsiszentgyörgyi, a borsovai és a miénk –, akkor több mint 120 férfit vezényelünk. Annak az ereje, az a felemelő érzés, ami olyankor eltölt bennünket és a közönség tagjait – egészen elképesztő élmény. 

Mennyiben befolyásolja a bemutatott műsort, hogy hol léptek fel?

Ha Magyarországra megyünk, igyekszünk olyan műveket is választani, amelyek minket reprezentálnak, mint például egy udvarhelyszéki népdalcsokor. Fontosnak tartjuk még azt is, hogy olyan népdalfeldolgozásokat énekeljünk, amelyek kimondottan erdélyi forrásokból erednek, vagy erdélyi zeneszerzők művei hangzanak el. Ha templomba megyünk, természetesen nem bordalokat, hanem egyházi és hazafias műveket viszünk – ez utóbbiakat kimondottan kérik tőlünk.

Az utóbbi majdnem hat évben, mióta te vezeted a kórust, mi jelentette számodra a legnagyobb élményt?

A tagavató ünnepség, amikor engem is taggá avattak. Az olyan felemelő élmény volt és érződött végig, hogy nem egy mostani keletű folyamatnak vagyunk a részesei – és ez nagyon-nagyon megható volt. Az is egy óriási élmény volt, amikor a Száztagú Székely Férfikórust vezényelhettem – és mindmáig az minden egyes alkalommal. A kórus egy olyan kapocs, ami nagyon, de nagyon erős. Az éneklés összeköti ezt az öt székelyföldi kórust és ezek a találkozások mindig nagyon felemelők. Az a tapasztalatom, hogy az éneklés és a kórus rendkívül össze tudja kapcsolni a férfiakat. 

Milyen tervei vannak a Székely Dalegylet Férfikórusának?

Szeptember 6-án egy régi hagyományt elevenítünk fel: városi piknikezés lesz a Dalegylettel. 14-én a csongrádi kórussal koncertezünk itt, Udvarhelyen, 28-án pedig a törökbálinti Lendvai férfikórus fennállásának 100. évfordulójának az ünnepségére megyünk, ahol koncertezünk is majd. Fontos megemlítenem, hogy október 18-20-a között nálunk, Székelyudvarhelyen lesz a Száztagú Székely Férfikórus találkozója – a fennállása 10. évfordulója alkalmából. 

Ha már a gyerekeket szóba hoztad: milyennek látod az utánpótlást? Eléggé magas a kórus tagjainak az átlagéletkora.

Szükségünk lenne újabb tagokra. A fiatalabb generáció nem szán időt magára és nem jön el énekelni – pedig azzal jót tenne a lelkének és ezáltal a családjának. Ennek a mai, rohanó világnak köszönhetően, azonban olyannyira leterheltek a fiatalok, hogy nem vállalják, hogy még egy kórusnak is a tagjai legyenek. Ha azonban az oktatási rendszerben nagyobb hangsúlyt fektetnének a kórusban történő éneklésre és megtapasztalhatnák a gyerekek, hogy az nem elvesztegetett idő, akkor biztosan többen lennének rá nyitottak. A férfikórusunk például körülbelül ötven évvel ezelőtt még mintegy száz tagot számlált, de akkor még el tudtak jönni a gyárból próbálni. Akármilyen nehéz időszak volt, akkor több idő volt énekelni. Most hivatalosan 35 tagunk van, s ebből 25-27 fő tud mindig részt venni a közös énekléseken. Nagyon remélem, hogy az oktatásban nagyobb teret biztosítanak majd a művészeteknek, mert erre óriási szüksége lenne a társadalomnak a személyiség fejlesztése érdekében. Ugyanezt a problémát jelzik nekem Magyarországról is.

Kérlek, mondj nekünk pár mondatot arról, hogy a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont menedzsere vagy!

Ez a Hargita Megye Tanácsának alárendelt állami kulturális intézmény. Tíz kollégámmal nagy hangsúlyt fektetünk a népi értékeink megörökítésében, éltetésében és átadásában. Ami azt jelenti, hogy olyan tevékenységeket szervezünk minden évben, ahol a népi mesterségekre fókuszálunk. Ezenkívül a tájházak és kultúrházak vezetőivel is szoros kapcsolatot tartunk fenn és segítjük a munkájukat. Fontosnak tartom a szentendrei skanzennel történő együttműködést, amelynek révén a Hargita megyei tájházas kollégák tudásának további bővítése valósulhat meg. Mindezek mellett a gyerekeknek különböző népdalfesztiválokat szervezünk, kiadványaink jelennek meg – ezek teljes mértékben a székelység történelméhez köthetők, valamint Hargita megye, Udvarhely székely néphagyományaihoz és népszokásaihoz. Ezzel az a célunk, hogy ezeket az értékeket írott formában is hátrahagyhassuk a következő generációknak. Emellett rendezzük a Siculus Fesztivált, ami teljesen a fiatal erdélyi könnyűzenészeket szólítja meg. Ez több mint 50 éve táncdalfesztiválként indult és az volt a célja, hogy az Erdélyben zenélő fiataloknak megmutatkozási lehetőséget biztosítson. A kommunista rezsimben ez ugyan megszűnt, de 2018-ban az intézményünk újraindította ezt a fesztivált. Most már az ifjú könnyűzenészek képzésére is összpontosítunk. Nagyon-nagyon széleskörű feladata van az intézményünknek, melynek a vezetője vagyok. 

Mit tapasztalsz, a fiatalok körében mekkora a fogadókészség?

2019-ben, amikor szerveztük a fesztivált, akkor nagyon sok olyan zenekar jelentkezett, amelynek tagjai angolul küldték be a számokat. Visszaírtam, nagyon jól muzsikáltok, de megkérlek, magyar szöveget küldjetek. De nem küldtek. A közelmúltban azonban egy 20 év körüli zenész mondta nekem, most jött rá, hogy milyen jó magyarul dalszöveget írni. Ha látjuk azt, hogy a fiatalok körében tudjuk erősíteni azt a vonalat, hogy nem feltétlenül kell angolul énekelni ahhoz, hogy menők legyünk, jó úton járunk. Emellett óriási nyitottságot érzek a fiatalok részéről a néptánc irányába. A másik tapasztalatom, hogy az a fiatal, aki egy kórushoz, egy sportkörhöz, egy néptánccsoporthoz tartozik, nem hagyja el a gyökereit; nehezebben megy el külföldre dolgozni, mint akinek semmilyen kötődése nincs a saját településéhez.

Egyetlen kérdés merült fel bennem: mikor unatkoztál utoljára?

Nem tudnám megmondani, az elmúlt 15-20 évben mikor fordult ez elő… Volt egy adott pillanat, amikor a doktori tanulmányaim miatt úgy gondoltam, nincs elegendő fizikai erőm és időm, ezért valamennyi időre visszalépek a kórus éléről. Ekkor azonban azt mondta egy nagyon kedves kollégám, hogy gondolkodtál-e azon, hogy ha a Jóisten meg fogja kérdezni, a talentumodat miért nem kamatoztattad, akkor mit fogsz válaszolni. Ekkor egy nagy levegőt vettem és azt mondtam, ha a Jóisten ezt a talentumot és feladatot adta nekem, akkor fog adni nekem erőt, időt, hogy mindent megfelelően tudjak elvégezni – és ez így van.

Bartalis Izabella, a Székely Dalegylet Férfikórus karnagya és Hadnagy Dénes elnök