Kajak-kenu válogató – Nádas Bence és Csikós Zsóka nyert kajak egyes 500 méteren

HírKlikk 2025. május 2. 19:00 2025. máj. 2. 19:00

Nádas Bence, illetve Csikós Zsóka sikerét hozták a pénteki K-1 500 méteres döntők Szegeden, a kajak-kenusok idei első versenyén, amely egyben az idény egyetlen klasszikus válogatója a sportágban.

A viadal második napján ezt a két finálét bonyolították le.

A férfiaknál nagyszerű csatát láthatott a közönség. A legjobban a 9-es pályán lapátoló MTK-s Tamási Zsombor kezdett, de aztán hamar kirajzolódott, hogy a dobogós helyeket a két nappal ezelőtt 1000 méteren győztes Kopasz Bálint, a mögötte második Varga Ádám és a 200-on ezüstérmes Nádas Bence osztja majd el egymás között. A legjobban a szegedi Nádas osztotta be az erejét, a hajrában az élre állt és nem is engedte ki a kezéből a győzelmet. A szám Európa-bajnoki címvédője, Varga most is második lett, míg a 2023-as világbajnok Kopasz harmadikként ért a célba.

„Az elő- és középfutamban nem akartam sokat mutatni magamból, egyrészt hogy egy kis meglepetés érje a többieket, másrészt hogy ne adjak ki magamból sokat. Nem szoktam ilyet csinálni, de a középfutamban kicsit helyezkedtem, mert tudtam, hogy délután jobbos szembeszél lesz, a 8-as, 9-es pályára pályáztam. Bejött, egy jó pályát mentem, kellett hozzá a kedvező szél is, de örülök, hogy egy ilyen erős mezőnyben nyerni tudtam" – nyilatkozott a parton a tavalyi, párizsi olimpián párosban ezüstérmes Nádas, aki korábban azt mondta, idén egyesben is szeretné ismét letenni a névjegyét, és így nekivágni a Los Angeles-i olimpiai ciklusnak.

A nők versenye ha lehet, még szorosabb küzdelmet hozott. A legjobban Fojt Sára és a két napja 200-on győztes Lucz Anna rajtolt, de kisvártatva felzárkózott hozzájuk Pupp Noémi és Kőhalmi Emese is. Az utolsó 200 méterre aztán a vezető négyesre megérkezett a szerdai 1000 méteren meglepetésre diadalmaskodó szolnoki Csikós Zsóka és újpesti Rendessy Eszter is. Csikós az utolsó százon hatalmasat hajrázott, ellépett riválisaitól, így az egy kilométer után az olimpiai számban is övé lett a győzelem. Másodikként Rendessy, harmadikként pedig a kétszeres olimpiai bronzérmes paksi Pupp zárt.

„Nagyon fura érzés" – kezdte értékelését Csikós Zsóka. „Kemény pálya volt, arra készültem, hogy hosszú lesz és ez kedvezni fog nekem, de azt nem hittem, hogy ennyire. Nagyon örülök! Nem sok maradt bennem."

A 24 éves kajakos eredetileg a maratont és a Világjátékokat helyezte az idei idénye fókuszába, de mint mondta, most a gyorsasági szakág kerülhet előtérbe.

„Ezt annak köszönhetem, hogy ifi és U23-as fiúkkal tudtam készülni, és kellettek a hosszú távok, hogy így tudjak menni" – tette hozzá.

A szombatig tartó válogatón kajakban nyolc, kenuban pedig hat számban bonyolítanak le futamokat a Maty-éren. Tóth Dávid (kajak) és ifj. Foltán László (kenu) szövetségi kapitányok az itt elért eredmények, valamint a korábbi csapathajós próbák függvényében neveznek majd csapatot a két májusi világkupára – a szegedire és a poznanira –, és e három eseményt követően jelölik ki a júniusi, racicei Európa-bajnokságon, illetve az augusztusi, milánói világbajnokságon induló egységeket. A világkupákra minden számban maximum két egység nevezhető.

Az elő- és középfutamok minden nap reggel kezdődnek, a döntőket a szombati zárónapon 16 órától rendezik.

Forrás: MTI