Oligarcháknak fizetett volna az állam az autópályákért

HírKlikk 2026. szeptember 27. 11:30 2026. szept. 27. 11:30

A magyar gazdaság helyzete óvatos bizakodásra ad okot, de a költségvetés mozgástere szűk, miközben jelentős kiadásokkal és örökölt kötelezettségekkel kell számolni. Csaba László közgazdász, akadémikus a KlikkTV Mélyvíz című műsorában arról beszélt, miért lehet fontos az autópálya-koncessziók felülvizsgálata, hogyan lehetne élénkíteni a gazdaságot, és milyen feltételek mellett lehet reális cél az euró bevezetése.

23 ezer milliárd forint: óriási összeg, de több évre elosztva

Az autópálya-koncessziók kapcsán emlegetett 23 ezer milliárd forintról Csaba László azt mondta, ezt az összeget nem lehet úgy kezelni, mintha egyszerre állna rendelkezésre, hiszen több évre elosztott, kumulált értékről van szó. Ettől függetlenül szerinte rendkívül jelentős tételről beszélünk, amelynek elhagyása érdemben növelheti a költségvetés mozgásterét. A professzor szerint egy olyan időszakban, amikor a kiadások lendületesen nőnek, a nem feltétlenül sürgős fejlesztéseket érdemes lehet későbbre ütemezni.

Az autópálya-koncessziók esetében ugyanakkor Csaba László arra is felhívta a figyelmet, hogy önmagában nem szokatlan, ha egy állam hosszú távú szerződésekben vállal útépítéseket. „Nem igen szokott olyan lenni, hogy valaki azt mondja, hogy na hát itt találtam egy kis pénzt a zsebemben, akkor hát építsünk még 5 km autópályát”, hiszen az ilyen beruházások előkészítése, engedélyezése és kivitelezése hosszú folyamat. A konkrét összegeket nem tudta megítélni, azt azonban megdöbbentőnek nevezte, hogy az Országgyűlésben elhangzottak szerint a mostani összeg a korábbi időszak hasonló célú kiadásainak háromszorosa.

Nem összeomlás fenyeget, hanem rossz költségvetési tervezés

Csaba László túlzásnak tartja azt a kijelentést, hogy a magyar gazdaság szükségszerűen „a falnak megy”. Szerinte a problémák már hónapok óta ismertek, és azzal számolnak, hogy a gazdasági növekedés meghaladja majd az egy százalékot, bár annak pontos mértéke bizonytalan. Közben azonban jelentős kiadások jelentkeznek, köztük a katonai kiadások, a 13. és 14. havi nyugdíj, valamint a fegyverpénz.

A professzor szerint a nagyobb gond a költségvetési tervezés állapota. Mint mondta, az elmúlt 16 évben sokszor előfordult, hogy az adott évre elfogadott büdzsé menet közben jelentősen módosult, és „sok esetben az előjel sem stimmelt”. A jelenlegi helyzetben ezért szerinte komolyan kell venni minden olyan lehetőséget, amely valódi megtakarítást hozhat. Az autópálya-koncessziók felülvizsgálata ilyen tétel lehet, ha a szerződések módosítását vagy megszüntetését ténylegesen végre lehet hajtani.

A gazdasági nehézségek rendezését ugyanakkor nem lehet néhány hét alatt elvégezni. A már teljesített kiadások nem vonhatók vissza, az államadósság finanszírozására pedig továbbra is szükség van. Csaba László szerint az uniós források és a visszaszerzett vagyonok sem oldják meg rövid távon a költségvetés problémáit, mivel az uniós pénzeket előbb meg kell finanszírozni, és csak később érkezik meg az uniós hozzájárulás. Közben a prognózisok szerint az államadósság GDP-hez viszonyított aránya 73-ról körülbelül 77 százalékra emelkedhet.

A kisvállalkozások előtt álló akadályokat is le kellene bontani

A professzor szerint a növekedés felpörgetése nélkül nehéz lesz tartósan rendezni a költségvetést. Ebben szerinte fontos szerepe lehetne a deregulációnak, vagyis a gazdasági tevékenységet indokolatlanul nehezítő szabályok leépítésének. Úgy látja, Magyarországon különösen a kis- és egyéni vállalkozások életét lehetne könnyebbé tenni azzal, ha kevesebb felesleges előírással kellene megküzdeniük.

„Megint a valaki bármilyen gazdasági ügybe kezdett, vállalkozást indított, ingatlant vett, bármibe próbál belefogni, akkor szembesül vele, hogy elburjánoztak nálunk az ilyen megkötések” – fogalmazott. Szerinte ezek leépítésével úgy lehetne élénkíteni a gazdaságot, hogy ehhez nem kellene egy új, hatalmas állami programot indítani.

Az euró bevezetését Csaba László nem pusztán pénzügytechnikai kérdésnek tartja. Szerinte annak egy hosszabb gazdaságpolitikai folyamat betetőzésének kellene lennie, amelyhez tartósan kiegyensúlyozottabb költségvetés szükséges. „Nem nullára kell hozni, vagy nem többletre kell hozni, de hogy azért inkább 1 százalék, mint 8–10 százalék legyen a hiány, az egy nagy feladat” – mondta.

A professzor szerint közben nem feltétlenül újabb állami nagyberuházásokban kell gondolkodni. Úgy látja, minél inkább sok kisebb vállalkozás és magánvállalkozás lép a korábbi fejlesztések helyére, annál kisebb kockázatot jelent mindez a költségvetés számára. „Magyarországon nincs hiány vállalkozó kedvből, tehát inkább hagyni és támogatni kellene őket, mint megmondani, hogy mit csináljanak” – fogalmazott. A jelenlegi helyzetet végül óvatos bizakodásra okot adónak nevezte, hozzátéve, hogy szerinte a gazdaságpolitika mellett a kül- és kultúrpolitikában is kiegyensúlyozottabb, Európa-pártibb irány alakult ki.