Kizárta Roman Polanskit a francia filmakadémia

HírKlikk 2020. november 12. 19:26 2020. nov. 12. 19:26

Kizárta Roman Polanski francia-lengyel filmrendezőt és további 17 történelmi tagját soraiból a legjelentősebb francia filmes elismerésnek számító César-díjakat jelölő francia filmakadémia új vezetése.

A kedden meghozott döntés az első fontos intézkedése a szeptember végén megválasztott új igazgatóságnak, amely célul tűzte ki a belterjesség és a szexizmus felszámolását a testületben.

A határozat kimondja, hogy az a 18 történelmi tag, akik az elismeréseik alapján, automatikusan helyet kaptak a közgyűlésében, ezentúl nem vehetnek részt a döntéshozatalban. Roman Polanski Oscar-díja miatt volt tagja a vezetőségnek.  

A szervezet szeptemberben megválasztott 164 tagú új közgyűlésében 82 nő és 82 férfi foglal helyet, élén egy tandem áll, a női elnök Véronique Cayla, az ARTE francia-német tv-csatorna és a francia nemzeti filmintézet, a CNC korábbi vezetője, a férfi elnök pedig Eric Toledano filmrendező.

A 18 történelmi tag kizárásáról szóló módosítását 134 szavazattal fogadta el a közgyűlés azonnali hatállyal – derül ki a vezetőség közleményéből.  

A múlt öröksége a történelmi tagok befolyása miatt, az egyik legsötétebb árnyék volt a César-díjat odaítélő testületen. Feminista szervezetek elsősorban a nemi erőszakkal vádolt Roman Polanski jelenlétét kifogásolták évek óta.

A filmakadémia előző vezetősége február közepén mondott le több hétig tartó válság után, amely akkor tört ki, amikor a legígéretesebb színészek César-díjára jelöltek vacsoráján kiderült, hogy az akadémia minden magyarázat nélkül visszautasított több olyan vendéget, akiket a fiatal színészek választottak pártfogójuknak.

A február végi díjkiosztón végig feszült hangulat uralkodott, miután feminista szervezetek a helyszín közelében tiltakoztak az ellen, hogy a nemi erőszak miatt az Egyesült Államok által negyven éve körözött Roman Polanski Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy című filmje kapta a legtöbb jelölést, majd három Césart el is nyert, köztük a legjobb rendezésért járó elismerést.

Forrás: MTI/Hírklikk