Lazarvs: Ha ki akarunk törni a magyar homokvárból, félre kell tenni az egót
Három évvel ezelőtt csatlakozott a Lazarvs zenekarhoz Balogh Attila basszusgitáros, azóta pedig már itthon és Európa-szerte is turnéztak. Bár külföldön gyakran kisebb közönség előtt játszanak, a tapasztalat szerint aki ott van a koncerten, az azonnal megérzi az energiát. Turnéról, a külföldi klubéletről, a rockzene jelenéről és a készülő új albumról kérdeztük.
Milyen volt neked 14 év után új szereplőként csatlakozni a zenekarhoz? Hogyan fogadott a közönség?
Nagyon aranyos volt mindenki a fogadtatás és a befogadás szempontjából. A mi közösségünkre nem jellemző, hogy kirekesztő lenne. Nyilván nagy váltás volt, hiszen 14 év után kerültem be, és fel kellett kötnöm a gatyát, mert egy nagy cipőt kellett kitöltenem. A közönség az előző felállásban szerette meg a zenekart, de három év távlatából büszkén mondhatom, hogy döcögős átmenet nélkül megtörtént a váltás.
Nemrég voltatok egy európai turnén. Milyen tapasztalat volt külföldön játszani?
Amikor bekerültem, a másik zenekarommal, a Dungaree-vel már volt tapasztalatom a külföldi turnészervezésben, így a kommunikációt és a szervezést is javarészt én vállaltam el. Kint gyakorlatilag nulláról indulunk, mintha most kezdenénk a zenekart. Hiába van egy réteg, aki hallgat minket, közel sem produkálunk akkora számokat, mint itthon: míg idehaza vidéken pár száz fős közönségünk van, külföldön az 50–150 fő a realitás. Itt félre kell tenni az egót, ha ki akarunk törni a magyarországi homokvárunkból. Ennek ellenére nem könyvelném el sikertelennek: 2024-ben és 2025-ben is sokat voltunk úton, bejártuk többek között Németországot, Franciaországot, Dániát, valamint a balkáni régiót is. Aki ott van a koncerten, az imádja, csak a számokat kell feltornázni. Persze volt olyan hely is, ahol csak egy tucat fizető vendég volt – ez benne van.
Látsz különbséget a külföldi és a magyar rajongók mentalitása vagy a koncertek hangulata között?
Ez országonként, sőt városonként is eltér. Belgiumban például inkább csak állnak és figyelnek, míg Párizsban olyan tombolás, pogózás volt, mint itthon. Hollandiában is nagyon jó a közönség, a dánok viszont visszafogottabbak. Néha idő kell, mire feloldódnak; előfordul, hogy a koncert felénél jön meg a hangulat. Volt már olyan német közönség is, amely teljesen rezzenéstelen maradt – ott elismertük a vereséget.
Szervezői szempontból mennyire más a külföldi terep?
Egyes helyszíneken ért mini atrocitásokról tanulva egészítjük ki folyamatosan a riderünket (a zenekartechnikai és backstage igényeit tartalmazó lista), de néha még mindig érnek meglepetések....volt már lyukas színpad, túl kicsi színpad, vagy olyan hangosító, aki nem akart kábeleket adni… A körülbelül 40 koncertből viszont csak 4–5 volt problémás, a többi helyen jól felszerelt klubok vártak.
A vendéglátás viszont külföldön sokkal természetesebb: a legtöbb helyen meleg étellel fogadják a zenekart, mert tudják, hogy turnéban vagyunk. Megetetnek, megitatnak, leültetnek minket, egy szavunk sem lehet. Itthon is jobb màr a helyzet mint régebben, de még előfordul, hogy külön szólni kell egy karton vízért, vagy semmit nem adnak. Kint ez egy alap gesztus, ami sokkal jobbá teszi a munkát.
Szerinted merre tart most a zenei világ? Sokan azt mondják, a rockzene itthon már nem az aranykorát éli.
Én most inkább egy pozitív változást látok. A vidéki turnénkon mindenhol rengeteg tizenéves volt a közönségben. Imádták, látszott hogy vágynak valami igazira. Jó mérőfok nekünk az Instagram is: hiába volt 150–200-250 fős közönség, alig volt sztori. Ez szerintem azt jelenti, hogy az emberek már nem a telefonjukat akarják nyomkodni koncert közben, hanem megélni a pillanatot és azt a mozgó levegőt, amit a hangszórók megmozgatnak. Úgy érzem, ez a folyamat az elmúlt egy év-két évben indult el.
Lehet, hogy a fiatalokhoz azért is könnyebben elértek, mert angolul énekeltek?
Nem gondolom, hogy magyarul ne lehetne a metál zenével elérni az emberekhez, ha az jó. Ott van példának a Thy Catafalque, külföldön és itthon is imádják és magyarul játszanak. Különlegesen hangzik és működik. Ha valami viszont rossz, az bármilyen nyelven rossz, mindegy, hogy magyar vagy angol, vagy spanyol vagy dán.
A magyar nyelvnek nem feltétlenül áll jól ez a stílus, amit mi jàtszunk, mert nem ezen a nyelven született, más a prozódiája, máshol vannak a hangsúlyok. Itthon persze jobban futnak a magyar nyelvű dalok, mert még mindig kevesen beszélnek jól angolul, de a mostani tizen-huszonéves generáció már máshogy szocializálódott az internet miatt.
2023-ban jelent meg az utolsó albumotok. Min dolgoztok most?
Dolgozunk az új anyagon. Fontos nekünk, hogyan működnek a dalok élőben, ezért a turné alatt a beállásokon is próbáltuk őket, sőt néha ott írtunk át részeket. Tervezünk vele pár különlegességet, ezért csak év vége vagy jövő év elején várható.
A „negyedik tagunk” a hangosítónk, Botond. Nélküle nem megyünk sehova, mert ő tudja, hogyan kell megszólalnia a produkciónak. Volt olyan német fesztivál is, ahol majdnem nem játszottunk, mert nem akarták engedni, hogy ő keverjen. Egy lemezfelvétel pár hét, de utána évekig élőben játsszuk a dalokat, ezért az élő hangzás kulcsfontosságú.
Nemsokára lesz a Dürer Kertes koncertetek. Mire számíthatunk?
Elővesszük a tarsolyból a rég nem játszott számokat, de azt garantálom, hogy aki tudja, mire jön, az nem fog csalódni. Ráadásul velünk lesz a Swartzheim és a Splitleaf is, szóval egy igazán jó kis estének nézünk elébe.
