Kilépett a DK-ból Kiss László III. kerületi polgármester
Kilépett a Demokratikus Koalícióból és függetlenként folytatja munkáját Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere.
A politikus az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: mozgalmat indít, amelynek az lesz a célja, hogy a kerület érdekében összefogja mind az "évek, évtizedek vagy évszázadok" óta jelen lévő közösségeket, mind pedig azokat, akik új csatlakozóként elkötelezettek lakóhelyük iránt.
A pártok kora lejárt, ahogyan a frakciók kora is, az önkormányzatban csak a lakóhelyük iránt elkötelezett, tisztességes és lelkiismeretes embereknek van helyük, méghozzá pártállástól függetlenül - közölte a polgármester. Kiss László egyúttal bejelentette: a mozgalom majd kezdeményezi, hogy politikai pártok ne indulhassanak önkormányzati választásokon.
Nem hagyják, hogy a III. kerületben magasházak épüljenek, valamint kezdeményezik, hogy a "trafikok szűnjenek meg italmérések lenni". Támogatják a kerület virágosítását és a környezettudatos városüzemeltetést, védik a csónakházakat, és nem engedik, hogy a Római-partot még jobban beépítsék - írta.
Azt is indítványozzák, hogy az önkormányzat növelje a leginkább rászoruló csoportok direkt támogatását, a kerületi civil közösségek pályázati alapja pedig minden évben legalább tíz százalékkal növekedjen - írta Kiss László a közleményében.