Már az idei nyár sem volt jó, de a következők sokkal rosszabbak lesznek

Millei Ilona 2021. október 14. 16:52 2021. okt. 14. 16:52

Ördögi körbe kerültünk, amelyben a pokolhoz vezető út nem a jószándékkal, hanem emberi felelőtlenséggel van kikövezve. Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) legfrissebb tanulmányában a közelgő glasgow-i klímakonferencia, illetve a kínai biodiverzitás-csúcs előtt arra hívja fel a figyelmet, hogy az éghajlati krízis hátterében töretlenül súlyosbodik az élővilág sokféleségének válsága, és egész életközösségek tűnnek el a Föld színéről. A környezet naponta pusztul. Még van kiút, de cselekednünk kell!

Mit jelent mindez?

Folyamatosan csökken a természetes élőhelyek kiterjedése. Ennek oka részben a szándékos irtás, részben az erdőtüzek okozta károk. A következmény, hogy egész életközösségek tűnnek el a Föld színéről. Az EASAC azokra a területekre hívja fel a döntéshozók és mindenki figyelmét, amelyek azonnali cselekvést igényelnek, hogy „megóvjuk az emberiséget a legrosszabbtól”.

Tíz év tudományos konklúziója

Az EASAC elmúlt tíz évben született tudományos eredményekből leszűrhető konklúziókat összefoglalva, arra a következtetésre jutott, hogy a klímaváltozást és a biodiverzitási krízist – mivel nem választhatók el egymástól – együtt kell kezelni. Sőt, „a biodiverzitás csökkenése és a veszélyes klímaváltozás egymást erősítik, a következményeik pedig katasztrofálisak lehetnek.

Michael Norton, az EASAC környezeti programjának igazgatója szerint „ez az önmagát erősítő, káros körfolyamat nemcsak extrém időjárási helyzetekhez vezet, de hatására összeomlanak az élelmiszer-ellátási rendszerek, növekszik a kórokozók veszélye, és más egészségügyi hatásai is lesznek. Az idei nyár szélsőséges hőmérsékleti értékei, a szárazság, a villámárvizek és az erdőtüzek már eddig is rosszak voltak, de ami a jövőben vár ránk, valószínűleg sokkal rosszabb lesz.”

Egymással összefüggő krízisek

A világban egyszerre számos, egymással összefüggő környezeti krízis zajlik folyamatosan. A trópusi erdők irtása egyszerre csökkenti a biodiverzitást, a terület szénelnyelő képességét, és szabadít fel korábban megkötött szenet. Az emelkedő hőmérséklet, illetve a csapadék ezzel összefüggő változásai csökkentik a mezőgazdaság termelékenységét, a vadon élő fajokat korábbi élőhelyük elhagyására kényszerítik, ami sokszor más területek ökológiai viszonyait is felborítja, konfliktusokat okozhat az emberrel, végső soron pedig fajok kihalását idézi elő. A melegedő és savasodó óceánokban is hasonló folyamatok zajlanak le: az ökoszisztémák egyre jobban károsodnak, miközben a tengeri szervezetek fotoszintetikus aktivitása romlik.

Báldi András, az Ökológiai Kutatóközpont munkatársa, az EASAC Környezeti Paneljének tagja is úgy véli: „A biológiai sokféleség csökkenése, az ökoszisztémák degradációja, illetve a klíma változása életveszélyes folyamatok, amelyek összefüggenek, nem lehet őket elválasztani egymástól. A szemünk láttára alakul át a körülöttünk lévő élővilág. Megjelennek nálunk is az inváziós fajok, a trópusi szúnyogok, bizonyos kaktuszok. A klímaváltozás önmagában is hatalmas problémát okoz, de ezt a biológiai sokféleség leromlása még megsokszorozza.”

Hamis sikermérő, álságos küszöbérték

Az EASAC szerint van lehajtó arról a sztrádáról, amely „önnön elpusztításunk felé tart”. A tudósok az ökoszisztémák megóvásának, helyreállításának és menedzselésének egyre több sikeres módját fedezik fel, amelyek révén ellenállóbbá tehetjük az életközösségeket a klímaváltozás elkerülhetetlen hatásaival szemben. A szükséges változtatások egy része a globális gazdasági rendszert érinti. A tanulmány szerzői megállapítják, hogy ha továbbra is a nemzeti gazdasági össztermék mértékét tekintjük a siker fokmérőjének, és ettől várjuk, hogy megoldást adjon az ökológiai problémákra, akkor csalódni fogunk. Ehelyett a kormányoknak minél gyorsabban „meg kell nyomniuk a Reset gombot”, és olyan gazdasági rendszert kell kialakítaniuk, amely a fenntartható megoldásokat és az ökológiai szempontú viselkedést támogatja.

A tanulmány azt a 2015-ös párizsi klímakonferencia óta általánossá vált hozzáállást is bírálja, amely a fordulópontok elkerülését tartja mindennél fontosabbnak. Az utóbbi évtizedben az éghajlati csúcsok résztvevői több küszöbértéket is kijelöltek, amelyeket nem szabad elérni, hogy a klímaváltozás kezelhető maradjon (ezek közül a legismertebb az ipari forradalom előtti értéket 1,5 Celsius-fokkal nem meghaladó átlaghőmérséklet). Csakhogy – érvelnek az EASAC kutatói – a küszöbértékek azt az illúziót keltik sokakban, hogy amíg nem érjük el őket, addig minden rendben van. Holott a háttérben folyamatos a környezet pusztulása és a helyzet lépéről-lépésre súlyosbodik.

Mit tehetünk?

A tanulmány által javasolt lépések nem tekinthetők újdonságnak, hiszen a kutatók már évtizedek óta ezeket hangoztatják – de a folyamatosan gyűlő tudományos ismeretek egyre jobban alátámasztják ezen beavatkozások szükségességét. Báldi András szerint minden eszközzel csökkenteni kell a földi ökoszisztémára nehezedő nyomást. Különösen a sokféleség nagy részének otthont adó, úgynevezett biodiverzitási forró pontokat kell megvédeni.

Ezen élőhelyek nemcsak a leggazdagabb életközösségeket tartják fenn, de ők tekinthetők a leghatékonyabb szénelnyelő térségeknek is. Ezért a globális, illetve az európai uniós biodiverzitás-stratégia központi eleme az élőhelyek helyreállítása és a környezetkárosító gazdálkodás visszafogása. A kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a földterületek használatának változása és a degradáció a szén-dioxid-kibocsátás negyedéért, illetve a fajszámcsökkenés 15 százalékáért felelős.

A pazarlás csimborasszója

Báldi András arról beszélt, hogy: „az EASAC tanulmánya különös hangsúlyt fektet például az élelmiszerlánc működése közben keletkező hulladék minimalizálására. Sokszor a megtermelt élelmiszer nem jut el a felhasználókhoz, és megromlik, miközben tömegek éheznek. Indiában nincs megfelelő infrastruktúra a búza tárolására, ezért évente 20 millió tonna (Magyarország teljes termelésének a négyszerese) megy veszendőbe.”

A megtermelt élelmiszer 30 százalékát minden egyes évben kidobjuk. „Ha sikerülne megszüntetnünk a veszteséget, akkor ez önmagában tíz százalékkal csökkentené az emberiség által okozott szén-dioxid-kibocsátást, és 30 százalékkal kevesebb földterületen kellene intenzíven gazdálkodni.”

Tudom, sokakat elrémiszt mindez. Csakhogy most már nem rémüldöznünk kell, hanem cselekednünk. A közösségeknek ugyanúgy, mint egyénileg mindenkinek. Csak ez fordíthat bennünket vissza a földi pokolhoz vezető útról. Arról, ami a nemtörődömséggel van pillanatnyilag kikövezve.