Megjelent a jövő gitáros isteneiről szóló könyv

HírKlikk 2023. december 26. 19:05 2023. dec. 26. 19:05

Sajnos egyelőre csak angolul, pedig a szerző a rock és a blues magyar szakértője, Géczi László, akinek már több könyve megjelent és a Magyar Rádióban, majd az MTI-ben foglalkozott zenei hírekkel, sőt, a rádióban műsort is vezetett. Reméljük, a blues-rock jövő gitáros isteneiről írt könyve majd magyarul is elérhető lesz. Szerencsére az angol változat már most, itthonról is elérhető az Amazonon.

A gitárnyűvők istenítése 1965-ben kezdődött, amikor egy 20 éves angol gitáros olyan hatással volt a közönségre, hogy Londonban megjelentek a tűzfalakon és a metróban a Clapton is God (Clapton az isten) graffitik. Eric Clapton persze rászolgált az istenítésére, és a zene rajongói azóta is kíváncsiak arra, kik azok a tehetségek, akik majd az új gitáros istenek lehetnek.

A könyvben a szerző 55 fiatal trónkövetelőt mutat be, akik a jövő blues-rock gitáros istenei lesznek vagy lehetnek. 

A könyvben szereplő 55 portré mindegyike szubjektív, Géczi László úgy írta meg őket, ahogy most látja ezeket a gitárosokat a blues-rock világában. A műfaj jellegéből, múltjából, hagyományaiból adódóan, a szólógitárosok többnyire fiúk, de öt, férfiakat megszégyenítő tehetséggel megáldott hölgyet is bemutat a könyvben (így ők lehetnek az istennőink)! 

Érdekes, hogy tulajdonképpen mindegy ezeknél a roppant tehetséges gitárosoknál, hogy a világ mely sarkában születtek: brit, ír, német, holland, horvát, kanadai, amerikai, dél-afrikai, ausztrál vagy brazil családban látták meg a napvilágot. Döntő hatása többnyire annak volt, hogy a szülői házban milyen zene vette körül őket, az apák, az anyák lemezgyűjteménye, zenei ízlése volt az a kályha, ahonnan elindultak, már gyermekként a hat húr bűvöletébe kerültek, és rengeteg gyakorlással a legmagasabb szintre jutottak.

Néhányuknak mindössze egy-két albuma jelent meg (olyan is van, akinek még egy sem) és csak a játékával levette a szakmát és a közönséget a lábáról, de olyanok is szép számmal vannak közöttük, akiknek fiatal koruk ellenére, már több mint tíz lemezét adták ki.

Az Amazonon itt lehet a könyvbe belenézni és ha tetszik, megvásárolni.