Megjelent Magyarország első szivárványcsaládokról szóló mesekönyve

HírKlikk 2021. május 30. 18:35 2021. máj. 30. 18:35

A könyv hétköznapi szituációkon keresztül mutatja be a szivárványcsaládok életét.

Micsoda család! címmel gyereknapon jelenik meg az első olyan gyerekkönyv Magyarországon, amelyben szivárványcsaládok szerepelnek – írja a Szeretlek Magyarország.

A történetek elsősorban azoknak a gyerekeknek készültek, akik maguk is kétanyás vagy kétapás családokban élnek, mert a szerzők szerint fontos, hogy a fiatalok találkozzanak a mesék világában is azzal a családmodellel, amiben élnek.

„A KSH legutóbbi, öt évvel ezelőtti adatai alapján Magyarországon közel ezer szivárványcsalád él, de minden valószínűség szerint mostanra ennél több azonos nemű pár nevel gyereket. A húszas, harmincas korosztályból pedig egyre többen tervezik a családalapítást” – mondta el Pál Márton, a Szivárványcsaládokért Alapítvány képviselője. Hozzátette, hogy szerintük „minden kisgyerek, így a szivárványcsaládokban élő gyerekek is megérdemlik azt, hogy egy mesében önmagukra és a szüleikre ismerhessenek”.

A könyvben szereplő történeteket Lawrence Schimel, amerikai író írta, akinek már több mint 120 könyve jelent meg. A kötetet Nagy M. Boldizsár szerkesztette és Szabó T. Anna fordította.