A kormány nem fog megállni Gödnél

KlikkTV 2020. április 25. 19:49

Csőzik Lászlóval, Érd polgármesterével beszélgettünk, aki a Klikktv-nek elmondta, hogy a gödi eset egy intő példa arra, ahogyan a kormány be akar avatkozni mindazon önkormányzatok működésébe, melyeket a tavalyi választásokon elvesztett. Alapozza ezt arra, hogy a GDP 60%-át adják ezek az ellenzékivé vált városok, ez okot adhat a kormánynak arra, hogy hatalmánál fogva beavatkozzon. Tavaly decemberben tűpontosan meghatározták, hogy az önkormányzatok a helyi iparűzési adót mire költhetik, majd a színházak életét befolyásoló szabályozást hoztak, legutoljára pedig a gépjármű adót vonták magukhoz, ami utóbbi Érden azt jelenti, hogy 240 millióval kevesebb forrásuk lesz az utak felújítására - mondta a polgármester.

Az érdi polgármester megjegyezte, hogy egyetlen egy maszk sem érkezett a településére abból a több milliónak mondott rakományból, amit naponta beharangoz a kormány, vagy az operatív törzs. Minden eszközt, intézkedést maguk vezettek, szereznek be, pedig szerinte a frontvonalban az egészségügyi, a szociális és a közszféra, vagyis az önkormányzatok harcolnak.