Antal Attila: az előválasztás vitt és hozott is szavazókat

KlikkTV 2021. október 20. 19:32

„Az „Orbán-rendszer” az egy szimpla kormányváltó aktussal nem váltható le” – mondta a Klikk TV Tíz című műsorában a politológus, aki úgy látja, hogy az „orbáni-mélyállam” egyre inkább mélyül gazdasági szempontból és közjogi szempontból is.

„Ahhoz a rendszerváltáshoz, amire tényleg szükség lenne, ahhoz nem csak közjogi szempontból kell az Orbán-rendszert megközelíteni, hanem azt kell nézni, hogy hogyan fejlődött ki ez a rendszer” – vélekedett Antal Attila és hozzátette, hogy abban egyetért Karácsony Gergellyel és Márki-Zay Péterrel, hogy nem csak kizárólag az elmúlt 10-12 évet kell figyelembe venni, hanem az elmúlt 30 év problematikájára is választ kell találni.

A szakember úgy látja, hogy Karácsony Gergely visszalépése elbizonytalanodást válthatott ki a baloldali szavazókból, mert az ő személyének eltűnése csökkenti egy olyan rendszer létrejöttének lehetőségét, amely nem a felső középosztálynak kedvez.

„Láthatjuk, hogy az előválasztás emiatt vitt és hozott is. Nagyjából 200 ezer azoknak a száma, akik csak az első fordulóban vettek részt, vagy csak a második fordulóban mozdította be őket a Márki-Zay effektus” – fogalmazta meg aggodalmait Antal.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom