Arató András: távol a NER-től 12 éve közösségi alapokra helyeztük a Klubrádió finanszírozását
A Klubrádió a túlélésért küzd – sikerrel. A jelek szerint a hallgatók továbbra is készek kisebb-nagyobb összegeket áldozni arra, hogy a rádió - amely már nemcsak rádió - az interneten is szóljon. Többek között az őszi "túlélési gyakorlatról" is beszélgetett Arató András, a Klubrádió igazgatóságának elnöke a Klikk TV Mélyvíz című műsorában Sebes Györggyel.
A rádió elismerését jelzi, hogy az idén ők kapták a Magyar Civil Becsületrendet, amit hivatalosan hétfőn adnak át. Hogy mivel érdemelték ki, Arató udvariasan hárította a választ mondván, ezt a kérdést nem neki kell feltenni, „hiszen nem én ítéltem magunknak. Arról természetesen örömmel beszélek, hogy ez mit jelent a számunkra.”
Mint elmondta, ahhoz, amit ők és ahogy működtetni tudnak, valóban szükséges a becsület, amivel kapcsolatban „már régen eldőlt a párharc a Nemzeti Együttműködés Rendszerében”.
„Így 2010 végén próbálkoztunk először azzal, hogy közösségi alapokra helyezzük a rádió finanszírozását.” Az idén már több mint 100 millió forint gyűlt össze, de a jövő hét végéig még többre számítanak, hiszen minden forintra szükségük van.
A gyűjtés - mondta az elnök - jó konstrukciónak bizonyult „egy jó termékért, hiszen 12 év alatt kb. 2 és fél milliárd
forintnyi összeget adtak emberek egy olyan szolgáltatásért, amiért elvileg nem kell fizetni”.