Orbán Viktor minden erejével megpróbálja egyben tartani a „hívő tagozatát"

HírKlikk 2025. július 8. 08:00 2025. júl. 8. 08:00

A legjobb szervezője a Pride-nak Orbán Viktor volt, ez egészen biztos – jelentette ki Mesterházy Attila a KlikkTV Visszaszámlálás című műsorában. A Szocialisták és Demokraták elnöke szerint azzal, hogy a miniszterelnök felszólította a szervezőket, ne bajlódjanak a szervezéssel, egész magasra lőtte föl ennek a rendezvénynek a jelentőségét, amit az emberek meg is értettek, a megjelentek létszáma ezt mutatta.

Mesterházy Attila szerint ilyen előzmények után sok olyan ember is kiment, akinek soha nem jutott volna eszébe. Ezért ez nem pusztán az LMBTQ-közösségről szóló rendezvény volt, hanem egy kormányellenes demonstrációvá nőtte ki magát. Úgy vélte, a fideszes megmondóemberek elemző utólagos magyarázatai azt mutatják, hogy zavar van a rendszerben

Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke nem szeretné, ha túlbecsülnék a Pride-ot, mert Orbánnak és rendszerének a korlátlan erőforrások mellett, nemzetközi támogatottsága is van. Szerinte a Pride betiltása és az ehhez hasonló karakteres üzenetek a kétmilliós törzsszavazó-bázisnak szólnak, hogy egyben tartsák a „hívő tagozatot”. De most ezt elvétették, mert ez az üzenet túlmutatott a törzsbázison és olyan embereket is megérintett, akik egyébként ilyen szorosan nem foglalkoznak politikával.

Mesterházy Attila szerint sem változtatta meg a Pride a történelmet, de azt mutatja, hogy rosszul kalkuláltak a fideszesek. Valószínűleg azt gondolták, hogy ezzel a témával meg tudják osztani a társadalmat és ráadásul a többség az ő oldalukra fog állni. De a többszázezres tömeget látva, nem lehet azt mondani, hogy ez sikeres stratégia volt.

Magyar György ügyvéd szerint Orbánnak vannak töltényei, amelyeket még nem lőtt ki, sok minden változni fog az elkövetkező tíz hónapban. „Jogász emberként azt kell mondanom, hogy a választójogi törvényt is gond nélkül megfaragják” – tette hozzá Magyar György.