Magyar Péter szerint Orbán Viktorék karácsony előtt is uszítanak, hazudoznak, gyűlöletet keltenek
Orbán Viktorék a karácsonyi várakozás utolsó napjaiban is folytatják a megszokott uszítást, hazudozást, gyűlöletkeltést, hazug propagandát tolnak közpénzen a televízióban, az interneten, a gondosórán vagy épp az ügyfélkapun és a nyomtatott sajtón keresztül is. Már nemcsak a törvényeket, de a bírósági döntéseket sem tartják be, eközben közpénzen vett kismotorokkal kampányolnak az óvodákban – közölte a Tisza Párt elnöke kedden az MTI-vel.
Magyar Péter a pártja által eljuttatott közleményében azt írta, hogy a Tisza másképp jár el: a közösségük egy hét alatt 15 gyermekotthonba vitt majdnem 10 millió forint értékben adományokat, és átadták a támogatóik által a Sándor Palotához hozott játékokat is.
A Tisza Szigetekkel közösen majdnem száz szociális intézményt támogattak november óta, emellett több ezer nehéz helyzetben élő családhoz juttattak el támogatást – tette hozzá, azzal együtt, hogy az utóbbi napokban rengeteg helyen osztottak meleg ételt sokmillió forint értékben.
„Köszönöm mindenkinek, aki ebben a csodálatos összefogásban részt vett és szebbé tette rengeteg honfitársunk karácsonyát! Ugyan a sajtón és propagandán keresztül a Fidesz uszítása és hazudozása ömlik az emberekre, de higgyétek el, a nap végén csak a szeretet és az emberség számít. Mi mind nyugodtan fogunk tudni a szeretteink szemébe nézni szenteste" - fogalmazott a pártelnök, nagyon szép ünnepi készülődést kívánva mindenkinek.