Bődületes méretű megszorításokra készülhet a kormány

KlikkTV 2024. július 9. 12:00

Dérer Miklós külpolitikai elemző, Varsányi Áron, a Momentum szóvivője és Vajda Zoltán, a Parlament Költségvetési Bizottságának elnöke voltak a KlikkTV Puccs című műsorának vendégei.

A kormány 1500 milliárd forintnyi megszorításra készül, a költségvetés egyenlege ugyanis másképp nem tartható - mondta Vajda Zoltán, aki utalt rá, hogy az idén a korábbi évek gyakorlatától eltérően - csak az év végén akarják beterjeszteni a jövő évi büdzsé tervezetét..

Ez azt jelenti, hogy a kormány újszülöttől aggastyánig mindenkitől 150 ezer forint pénzbehajtására kényszerül. Majd bűvészkednek a szavakkal és kitalálják, hogy ez nem is megszorítás, de valójában elveszik az emberektől a pénzt. Miközben a nyugat-európai árszínvonal abszolút összemérhető a magyarral.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom