Gábor György: a világ problémáit nem Záhony és Hegyeshalom között kell megoldani

KlikkTV 2023. július 31. 15:20

Nem hiszem, hogy a naggyá válást komolyan gondolják, mert ez mindenfajta szociális, gazdasági politikai és katonai realitástól olyan messze áll – mondta Gábor György vallásfilozófus, egyetemi tanár a Klikk TV Tíz című műsorában, amikor az Orbán-rezsim történelemhez és múlthoz való hozzáállását elemezte. Mint mondta, a kettős beszéd egy olyan hatalomtechnikai eszköz, amely – máshogy hangzik Brüsszelben és máshogy, ha hazabeszél - semmilyen realitással nem bír.

Hozzátette, ennek az országnak pont az adja az erejét és biztonságát, hogy tagja az Európai Uniónak, ez adja a perspektíváját is, és bármilyen próbálkozás ezt kockáztatja. A szuverenizmus politikája jól hangzik, de a világ problémáit nem Záhony és Hegyeshalom között kell megoldani. „Nem lehet ezt az országot leszűkíteni, ez csalás.”

Az, hogy mindent el lehet hitetni az emberek nagyrészével, ez az identitás-politizálás – tette hozzá. Mindig létezett a történelem folyamán, de ilyen tömény formában soha. „Ez olyan, mintha drukkolsz egy focicsapatnak és hiába verik meg minden héten, akkor is annál a csapatnál maradsz.”