Heti egyenleg: az Orbán-kormány 2010 óta nem teljesítette az ígéreteit.
Úgy tűnik repedezik a rendszer a Fideszben, mert egyre többen kezdenek el beszélni. Így tett Matolcsy György is a jegybank elnöke, amikor kimondta, hogy nem sikerült a felzárkózás, nincs termelékenység, nem versenyképes a gazdaság. Nem lehet tudni, hogy melyik miniszter lesz a következő, aki szólni mer – hangzott el a KlikkTV Mélyvíz című műsorának folytatásában.
Az ország gazdaságára ki más látna rá a legjobban, mint a Magyar Nemzeti Bank elnöke? De, ha ő eddig is látta, akkor tisztában volt azzal, hogy amit miniszterként majd jegybank elnökként csinált az az ország kárára van, akkor felelősségre vonható? Matolcsy vajon le fog mondani?
Szakonyi Péter újságíró és Lengyel László közgazdász, a Pénzügykutató Zrt elnök-vezérigazgatója szerint, ha a kormány tovább folytatja ezt a gazdaságpolitikáját, akkor lényegében a jegybank elnökének, a pénzügyminiszternek és a miniszterelnöknek is le kellene mondania., hiszen a magyar gazdaság állapotáért ők a felelősek.