Heti Egyenleg: politikai emlékeztető oltást kaptunk

KlikkTV 2021. július 7. 20:35

Kuncze Gábor és Lakner Zoltán politológus voltak a Heti Egyenleg vendégei. Az adás első részében a vírus elleni védettségről beszélgettünk, majd a nagy felháborodást kiváltó homofób törvényről.

Ízelítő a tartalomból:

„Orbán Viktor hihetetlen nagy hülyeségeket tud mondani, amikről később kiderül, hogy tényleg nagy hülyeség volt, na ilyen az is, hogy a Sinopharm hatékony, aminek a hatékonytalansága most iszonyatosan nagy presztízsveszteség és ebben az egész járványkezelése a kormánynak benne van” – Kuncze Gábor

„Ez egy politikai emlékeztető oltás arra, hogy hogyan is zajlott Magyarországon a járványkezelés” – Lakner Zoltán

„Feltételezem, ha minden rendben lenne, akkor a vírus elleni immunitás vizsgálatait nyilvánosságra hoznák, Karácsony Gergely is éppen ezeket kéri ki” – Lakner Zoltán

„Amikor Orbán azt mondta, hogy viszlát maszkok, másnap ugyanúgy maszkot kellett viselnünk” – Kuncze Gábor

„Előszőr Sorost kellett nagyon gyűlölni, aztán a migránst, aztán most a mássággal élőket. Attól félek, hogy ha a Fidesz elmegy, a gyűlölet itt marad velünk!” – Kuncze Gábor 

„Lehet azt mondani, hogy ez politikai elterelés és senkit sem bánt ez a törvény, meg hogy bármikor meg lehet tartani LMBTQ rendezvényeket, igazából ez nem így van, sőt melegeket vernek az utcán, amire nagyon rég volt példa” – Lakner Zoltán