Hét tényező vezetett Orbán bukásához, de egy döntő változás mindent átírt
Róna Dániel és Spasic Fábián politológusok a Telexen megjelent elemzésükben azt vizsgálták, mi vezetett Orbán Viktor és Aleksandar Vučić vereségéhez. Következtetésük szerint több tényező együttállása kellett a fordulathoz, de a legfontosabb okot az ellenzékváltásban látják.
A szerzők szerint Magyarországon és Szerbiában is több mint egy évtizedes, egyszemélyi hatalom ért véget, és mindkét országban a korábban nagyvárosokba szorult ellenzék vidéken is meg tudott erősödni. Úgy értékelték, hogy a választási részvételt és a győzelem utáni eufóriát az is fokozta, hogy sokan szoros küzdelemre és a vereséget el nem ismerő hatalomra számítottak.
Az elemzés hét magyarázatot vizsgál. Az első szerint a társadalom nézetei változhattak meg, de Róna Dániel és Spasic Fábián ezt nem tartják elsődleges oknak: szerintük nem egy általános liberális fordulat söpörte el Vučić rendszerét, és Magyarországon is csak korlátozottan beszélnek ilyen elmozdulásról. A demográfiai csere ugyan kedvezett a fiatalok között népszerű ellenzéknek, de ezt sem tekintik elegendő magyarázatnak.
A második, általuk erősebbnek tartott magyarázat az ellenzékváltás. A Telexen megjelent írás szerint a Tisza és a szerb Egyetemista Lista azért tudott hatékonyabb lenni a korábbi ellenzéki pártoknál, mert a kormányoldal egyes témáival részben egyetértő, kevésbé ideologikus és rendszerellenes politikai ajánlatot adott. A szerzők szerint Magyarországon ilyen elem volt például a bevándorlás kérdése, a nacionalizmus és a nemzeti zászló „visszavétele”, Szerbiában pedig Koszovó ügye.
A két új politikai erő szervezeti működésében ugyanakkor jelentős különbséget látnak: a Tiszát végletekig centralizált, az Egyetemista Listát bázisdemokratikus szereplőként írják le. Ebből a szerzők arra következtetnek, hogy az újdonság, a frissesség és a cselekvés módja fontosabb volt, mint a pártszervezet konkrét felépítése.
A harmadik hipotézis a kormányoldal kifáradását emeli ki. A cikk szerint a Szerb Haladó Párt 14, a Fidesz 16 évnyi kormányzása alatt sok probléma, hiba és elégedetlenség halmozódott fel. A szerzők ugyanakkor közepes erősségűnek tartják ezt a magyarázatot, mert szerintük önmagában nem magyarázza meg, miért nem korábban következett be a fordulat.
A gazdasági magyarázatot Magyarország esetében erősebbnek látják: a korábbi növekedést stagnálás váltotta fel, az éves átlagos infláció 2023-ban 17,6 százalékra emelkedett, és az uniós források visszatartása is szűkítette a kormány mozgásterét. Szerbiában árnyaltabb képet írnak le, mert a GDP 2023 és 2025 között növekedett, a nettó reálkeresetek is emelkedtek, de az infláció ott is érintette a választókat.
A médiafogyasztás átalakulását is fontos, de nem önmagában döntő tényezőként kezelik. Magyarországon különösen azt emelték ki, hogy az EP, majd a Meta és a Google döntése nyomán 2025 őszén jelentősen csökkent a politikai hirdetések száma a Facebookon és a YouTube-on, ami szerintük megváltoztatta a 2022-es és a 2026-os kampány dinamikája közötti különbséget. Szerbiában a YouTube szerepének növekedésére hoztak adatot: egy 2026-os felmérés szerint a válaszadók 41 százaléka használta hírek elérésére, míg a Facebooknál 50, az Instagramnál 40 százalékos arányt említenek.
A hetedik magyarázat két kulcseseményre épül: Szerbiában a 2024. november 1-jén leszakadt újvidéki vasútállomási előtetőre, amely tizenhat ember halálát okozta, Magyarországon pedig a kegyelmi ügyre. A szerzők szerint mindkét ügy személyes, átélhető történetté sűrítette a rendszerrel kapcsolatos kritikákat, és hozzájárult ahhoz is, hogy új ellenzéki erők jelenjenek meg.
Az elemzés a régi ellenzék korábbi eredményeit is felidézi. A 2025 eleji dombóvári időközi választáson a Fidesz 64 százalékot kapott, a Mi Hazánk 19, a DK 11 százalékot szerzett. Szerbiában Negotinban a Vučić nevét viselő kormánypárti koalíció 67 százalékot ért el, míg az együtt induló ellenzéki lista 26 százalékot kapott. A szerzők szerint ezek az adatok azt mutatják, hogy az ellenzék cseréje nélkül másképp alakult volna a verseny.
A cikk egyik záró összevetése szerint a Fidesz 2014-ben és 2026-ban is több mint 2,1 millió belföldi szavazatot kapott, de ez 2014-ben 43,5 százalékos, 2026-ban 36,5 százalékos listás eredményt jelentett. Róna Dániel és Spasic Fábián ebből azt a következtetést vonták le, hogy a 2014-es fideszes kétharmad és a 2026-os tiszás kétharmad közti különbség döntően az ellenzék teljes átalakulásával magyarázható.
