Jelenleg minden jel arra utal, hogy Trump veszíteni fog

KlikkTV 2020. október 25. 09:43

Sebők Miklóssal, a Társadalomtudományi Kutatóközpont főmunkatársával beszélgettünk az amerikai elnökválasztásról. Sebők úgy véli: „jelenleg minden jel arra utal, hogy Biden fog nyerni, de azért Trumpot sem írnám le teljesen”. Elmondta, hogy az Egyesült Államokban eleve más választási rendszer van, mint amit mi megszokhattunk és aki végignézte a 2016-os elnökválasztást, tudhatja, hogy hiába Hillary Clinton kapott több szavazatot, az elektori rendszerben mégis Trumpot hozták ki győztesnek. A szakértő hozzátette: „napi szintű választási machinációk vannak, hiszen ilyenek a fejlett demokráciák. Egyik helyen korlátozzák a szavazóhelyiségek számát, a másikon pedig manipulálják, hogy ki az, aki egyáltalán szavazhat.”

Trump elnök már jó ideje mondogatja, ha nem ő nyer, akkor az csak valami hiba miatt lehet. Sebők el tudja képzelni, hogy Trump napokig, vagy akár hónapokig nem fogja elismerni a vereségét, ami „egy abszolút valós esély, hiszen jön majd Trump, meg az ügyvédei, valamint a legfelsőbb bíróság – ahol mostanra már 6:3-as többségben vannak a republikánusok”.